Színes hír. Orbán Viktor politikája hamarosan egy lapon lesz emlegethető Horthy Miklóséval és Kádár Jánoséval, ugyanis a magyar miniszterelnököt hatalomvágy vezérli, és szélsőségesen jobbra fordult – közölte a Budapest Fórum közönségével Charles Gati Amerikába szakadt megmondóember. (A zajos eseményt a Magyarországról állítólag elüldözött és beszántott Közép-európai Egyetem budapesti épületében tartották.) A nyolcvannyolc esztendős Gáti Karcsi bácsi nem először nevetteti meg a magyar publikumot. Első sikerét egy vele készített interjúval aratta még 2012-ben. A riporteri kérdésre – Hogyan lehetne megbuktatni Orbán Viktort? – a szakértőt alakító Karcsi bácsi több változatot is felsorolt (csak a legjópofábbakat említem): IMF- és EU-kölcsön hiányában az ország gazdasága legatyásodik, százezres tüntetések jönnek, az Orbán–Matolcsy párost lemondatják, majd az új kormány munkába állít néhány igazi szakembert, például Bokros Lajost. Ha így sem bukik a kabinet, közölte Karcsi bá sejtelmesen, akkor kitör a polgárháború…
De csak a röhej tört ki. Ráadásul néhány héttel később jött az első sokszázezres békemenet (később még egy, meg még sok…)
Azon is jót derültünk, amikor Mr. Gati arról szavalt: Amerikában Orbán Viktor kormányát hiteltelennek tartják. Mintha nem tudná, mi sem vagyunk nagy véleménnyel az ottani élcsapatról. Sőt, mi már 1956 óta tele vagyunk fenntartásokkal, amikor a „szabadság zászlóshajója”, bár mást ígért, hagyta elsüllyedni a segítséget kérő, parányi magyar ladikot a ménkű szovjet tengeren. De az nem volt annyira vicces.
Borítókép: Charles Gati a DK budapesti konferenciáján 2014. december 19-én (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
További Tollhegyen híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Lajos bácsi, köszönjük!
Még kilencvenévesen is ki-kiment a válogatott meccseire. Ha tanácsot kértek tőle, boldogan segített.

Gerincproblémák
Ki vagy te, Magyar Péter?

Lóláb
Róna lakáj, a készséges szolgáltató elmebetegnek nézi a választókat.

Út a pszichiátriára
Kormánypárti médiumok háza táján visszatérő dilemma: helyes-e, ha gyakorló elmebetegek akcióiról tudósítunk.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Rőzséket gyújtott
„Nemes szép élethez nem kellenek nagy cselekedetek, csupán tiszta szív és sok-sok szeretet.”

Lajos bácsi, köszönjük!
Még kilencvenévesen is ki-kiment a válogatott meccseire. Ha tanácsot kértek tőle, boldogan segített.

Gerincproblémák
Ki vagy te, Magyar Péter?

Lóláb
Róna lakáj, a készséges szolgáltató elmebetegnek nézi a választókat.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Lajos bácsi, köszönjük!
Még kilencvenévesen is ki-kiment a válogatott meccseire. Ha tanácsot kértek tőle, boldogan segített.

Gerincproblémák
Ki vagy te, Magyar Péter?

Lóláb
Róna lakáj, a készséges szolgáltató elmebetegnek nézi a választókat.

Út a pszichiátriára
Kormánypárti médiumok háza táján visszatérő dilemma: helyes-e, ha gyakorló elmebetegek akcióiról tudósítunk.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!