A ferencvárosi pad ügye kapcsán közölt terjedelmes írást a magyarországi LMBTQ-közösség helyzetéről a 444.hu blogján Vig Dávid. Az Amnesty International Magyarország elnöke is beszédet mondott a IX. kerületi LMBTQ-pad átadásán. Szerinte a nemzeti együttműködés rendszere évek óta szisztematikusan csorbítja a szexuális és nemi kisebbségek jogait az alaptörvénytől kezdve a két éve hatályba lépett propagandatörvényen és a jogalkalmazási gyakorlatán át rendszerszinten tesz azért, hogy „másodrendű állampolgárok legyünk”.
Az Amnesty padfestős elnöke az iskolákból való kitiltásuk miatt kesereg
Vig Dávid úgy véli, hogy minél többet akcióznak, annál több LMBTQ-ember bújik majd elő, ezért fontos a ferencvárosi szivárványos pad is, amit ma barnáról ismét szivárványosra festettek az Amnesty aktivistái.

Vig állítása szerint a kormányzati politika célja az LMBTQ-közösség és civil szervezet nyilvánosságból való kiradírozása. A szervezet elnöke egészen konkrétan azt nehezményezte, hogy nem mehetnek be az iskolákba érzékenyíteni, továbbá azt sérelmezi, hogy meleg karaktereket is tartalmazó könyveket fóliázott le a Libri.
Nem jelenhetünk meg filmekben, nem mehetünk az iskolákba órákat és képzéseket tartani, és le kell fóliázni azokat a könyveket, amik rólunk szólnak. Azért akarnak kiradírozni bennünket, mert azok vagyunk, akik
– hangsúlyozta az elnök.
További Belföld híreink
Állítása szerint ebben a „szörnyen nyomasztó kontextusban” próbálnak helytállni, akcióiknak pedig – mint a gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatban indított népszavazás elszabotálására tett próbálkozások vagy éppen a Tompa utcai szivárványos pad – van egy pozitív hozadéka is. Eszerint
lépésről lépésre többen látják, hogy milyen LMBTQI embernek lenni, és egyre többen mernek előbújni családjuknak, barátaiknak.
Magyarán minél több pénzt és energiát fordítanak az LMBTQ-propagandára, annál többen fognak a szexuális kisebbségek táborához csatlakozni.
Vig panaszai kapcsán ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy
az Amnesty a törvény ellenére is talál módot az érzékenyítésre.
Jelenleg is futó Befogadó terek elnevezésű oktatási képzésük a magyarországi iskolákat és munkahelyeket célozza. Az Európai Bizottság által finanszírozott képzés kulcsszereplői az iskolában dolgozó tanárok, szakemberek, akik egy 16 órás ingyenes továbbképzésen vehetnek részt, amely után már el fognak igazodni az LMBTQ-fogalmak között, valamint tisztában lesznek a homofób- és transzfóbtörvény (gyermekvédelmi törvény) negatív társadalmi hatásaival. Ezenfelül ahol relevánsnak érzik, be tudják majd építeni a szexuális és nemi kisebbségeket érintő tartalmat az óráikba.
További Belföld híreink
Az Amnesty International Magyarország másik legjelentősebb projektje az Összpont nevű diákverseny, ahol az szervezet aktivistái több hónapon keresztül képzik a fiatalokat. A verseny végeztével a diákok tevékenysége azonban nem ér véget, a szervezet segítségével folytatják az érzékenyítést.
Bántalmazási vádak
Január elején az OpenDemocracy szervezet közzétette az Amnesty International néhány magyarországi alkalmazottjának zaklatásról és diszkriminációról szóló beszámolóját. Az öt sértett nő arról számolt be, hogy az Amnesty hazai kirendeltségénél képmutató módon viselkednek, amikor számonkérik a nők elleni diszkriminációt, miközben ők maguk követik azt el a hétköznapi gyakorlatban. A sértettek állítása szerint diszkriminációnak, bántalmazásnak és manipulációnak voltak kitéve. Később Vig Dávid, a szervezet elnöke azzal védekezett, hogy vezetőként követett el hibákat, de soha senkit nem bántalmazott. Szerinte a munkahelyi konfliktusok nem egyenlők az abúzussal és megfélemlítéssel.
Borítókép: Döme Zsuzsanna kerületi alpolgármester és Vig Dávid Amnesty-elnök a Tompa utcai szivárványos padon. (Forrás: Amnesty International Magyarország/Facebook)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Tovább súlyosbodhat a lakhatási válság Budapesten, ha Ukrajnát beerőltetik az EU-ba
A fővárosban a lakhatás nem egyszerű, de Ukrajna gyorsított uniós csatlakozása soha nem látott lakhatási válságot okozna.

Magyar Péter már a földön feküdt, amikor még egyet rúgtak bele a sajátjai
Ez nem a baloldali pártvezér napja.

Pikk Bayerrel és Dezsével – Kinek az embere Gyurcsány? + videó
Bombaként robbant a hír, hogy válnak Gyurcsányék és a DK elnöke minden tisztségéről lemond.

Meglepő támogató lépett föl a Fidesz-kormány mögött
Magyarországnak valóban szüksége van egy ütőképes hadseregre – írta Havas Henrik.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Repülni félt, lopni nem – ő volt a 20. század leghírhedtebb magyar tolvaja

„Remény és kezdet” – magyar püspök is reagált az új pápa hírére

Ancelotti távozik a Real Madridból, Lőw Zsolt helyére kerülhet

A Coca-Cola meghátrált a fogyasztók akarata előtt

Lezárták a teljes kórházat: fertőző vírus terjed az osztályon

A kiskereskedelmet is elérte az elbocsátási hullám: bezár az aradi Remarkt – 122 munkavállaló kerül az utcára

Ezúttal a dráma elmaradt, a Manchester United egy lépésre a BL-től

A Lidl kasszásának is elkerekedett a szeme! Nem hiszed el, hogy lopnak ma a bolti szarkák

Szoboszlai hálás lehet De Bruyne feleségének, aki titokban tett egy árulkodó lépést

Kicsoda Robert Prevost, azaz XIV. Leó pápa?

Kuzmányi István: Úgy beszélt, mintha Budapesten lett volna

Pikk Bayerrel és Dezsével – Kinek az embere Gyurcsány? + videó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Tovább súlyosbodhat a lakhatási válság Budapesten, ha Ukrajnát beerőltetik az EU-ba
A fővárosban a lakhatás nem egyszerű, de Ukrajna gyorsított uniós csatlakozása soha nem látott lakhatási válságot okozna.

Magyar Péter már a földön feküdt, amikor még egyet rúgtak bele a sajátjai
Ez nem a baloldali pártvezér napja.

Pikk Bayerrel és Dezsével – Kinek az embere Gyurcsány? + videó
Bombaként robbant a hír, hogy válnak Gyurcsányék és a DK elnöke minden tisztségéről lemond.

Meglepő támogató lépett föl a Fidesz-kormány mögött
Magyarországnak valóban szüksége van egy ütőképes hadseregre – írta Havas Henrik.