Alex Soros állhat a gyermekvédelmi törvény ellen külföldről érkező támadások mögött

Az elmúlt években a Soros-hálózat szervezetei folyamatosan támadták hazánkat a gyermekvédelem ügyében. A tavalyi népszavazás érvénytelenségéért még kampányt is szerveztek. Több olyan Brüsszelben befolyásos politikus is rárontott a magyar gyermekvédelmi törvényre, akik kapcsolatban vannak a Soros-birodalom örökösével.

2023. 11. 20. 8:30
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Alex Soros 2021. június 29-én a Twitteren maga is megosztotta családi alapítványuk, az Open Society bejegyzését, melyben a gyermekvédelmi törvényt kritizálta a szervezet. Az írásban annak lehetőségeit vázolták, hogy az Európai Unió mit tehet hazánk ellen ebben az ügyben.

Alex Soros később, 2021. december 3-án ugyancsak a Twitteren megosztott egy Independent-cikket, mely a Population Matters nevű szervezet egyik, „Welcome to Gilead” megnevezésű projektjéről szólt. Ez a megnevezés utalás A szolgálólány meséje című sorozatban bemutatott disztópikus Gileád Köztársaságra. 

A projekt azzal foglalkozott, hogy a gyermekvállalást ösztönző kormányzati politikák mennyiben befolyásolják (negatívan) a reproduktív jogokat. 

Alex Soros a hivatkozott cikkből azt emelte ki, hogy bizonyos rezsimek a nők testét nacionalista, gazdasági és patriarchális érdekek szolgálatába állítják. 

Ez a kijelentés tulajdonképpen hazánkra is utal, hiszen a projekt során külön fejezetet szenteltek Magyarországnak. Ebben többek között úgy támadták hazánkat, hogy antiszemita uszítás folyt Soros György személye ellen azzal, hogy a zsidó származású amerikai milliárdost a bevándorlás támogatásával vádolták. 

Ezen túlmenően a lengyel családpolitikát is hosszasan kritizálták. A szervezetet egyébként eredetileg Optimum Population Trust néven alapították, és több védnöke is nyíltan állást foglalt az oldalon a többgyermekes családmodell ellen.

Ráadásul Alex Soros az elmúlt években több olyan vezető európai politikussal is tárgyalt, akik később nyíltan kritizálták a gyermekvédelmi törvényt és a gyermekvédelmi népszavazást. 2020-ban például egy Instagram-sztori tanúsága szerint egymással szemben ültek Mark Rutte holland kormányfővel egy müncheni biztonságpolitikai konferencián, illetve később közös szelfit is készítettek, melyet Alex Soros a Twitteren osztott meg.

Bő egy évvel később Mark Rutte a gyermekvédelmi törvényt érintően tette azt a nyilatkozatát, mely szerint a törvény nemcsak ellentétes az uniós értékekkel, de Magyarországnak vissza kell vonnia ezt a törvényt, és le kell térdelnie. Rutte ezt követően azt is hozzátette: szerinte Magyarországnak nincs keresnivalója az Európai Unióban. 

Sokatmondó tény, hogy Vera Jourová uniós biztos 2014 és 2019 között közel húsz alkalommal találkozott Soros-szervezetek különféle képviselőivel, 2017-ben pedig a Twitterre is felkerült egy fotó, ahol Jourová Soros Györggyel és Alex Sorossal látható. 

Sorosék rengetegszer egyeztetnek Jourovával. Forrás: Twitter

Később aztán a cseh uniós biztos is élesen bírálta a magyarországi gyermekvédelmi törvényt, például 2021 júliusában az Európai Parlament plenáris ülésének az Európai Tanács 2021. június 24–25-i tanácskozásáról szóló vitáján.

De Alex Soros Pedro Sánchezzel, Spanyolország szocialista miniszterelnökével is jó kapcsolatot ápol, akinek országában 2021-ben hatályba lépett a magyar gyermekvédelmi törvény ellentéte. Mint ismeretes, Spanyolországban 2021. július elején bevezették az úgynevezett transztörvényt. A törvény lehetővé tette, hogy mindenki maga választhassa meg a nemét. 

Így az is lehetségessé vált, hogy a személyi igazolványokban ne csak a nevet, de a nemet is át lehessen íratni bemondás szerint, ahhoz még orvosi igazolásra sincs szükség. 

A kérelmeket 12 éves kortól fogadják, és ameddig ehhez még bírósági engedély kell, addig a 14–16 évesek számára a szülők, gondviselők beleegyezése is elég. A 16 év felettiek pedig Spanyolországban már teljesen szabadon dönthetnek nemük megváltoztatásáról a hivatal előtt. 

A szelfi, melyen Sánchez és Alex Soros együtt szerepel, 2019-ben készült az ENSZ klímaügyi konferenciáján, New Yorkban. Mark Rutte mellett Pedro Sánchez is aláírta tavaly azt a levelet, melyben a gyermekvédelmi törvényre hivatkozva EU-tagállamok miniszterelnökeinek egy csoportja ítéli el Magyarországot.

Pedro Sánchez és Alexander Soros. Forrás: Twitter

A Soros-birodalom láthatóan erős lobbitevékenységbe kezdett, és a magyarországi gyermekvédelmi, pedofilellenes törvényt homoszexualitás-ellenes jogszabályként igyekezett beállítani. 

Nehéz ezek után véletlennek tekinteni, hogy a birodalom örökösével kapcsolatban álló politikusok sorra támadták a magyar szabályozást.

 

Borítókép: George és Alexander Soros (Forrás: Twitter)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.