Törley Katalin, a párt EP-listájának második helyezettje, a Tanítanék Mozgalom aktivistája arról beszélt, neki az a szabadság, hogy joga van dönteni az életéről, valamint fontos számára a gyermekvállalás szabadsága, a különbözőségek elfogadása és a cigány műsorvezetők megjelenése a közmédiában. – Az igazi szabadságban van gyermekvédelem, és a tanároknak nem kell félni a megtorlástól – hangoztatta. Szerinte a tüntető és bíróságra járó tanárok a szabadságot képviselik, ahogy az akkumulátorgyárak ellen felszólalók is. Az aktivista-pártjelölt arra szólított fel, hogy mindenki menjen szavazni júniusban. Szerinte az uniós parlamentben egy tanár teheti a legtöbbet a gyerekekért – korteskedett megválasztásáért az MKKP jelöltje.

Humorosnak szánt stand-up előadással rukkolt elő Döme Zsuzsanna és Kovács Gergely, az MKKP nemrég lemondott, majd a lemondásukat visszavonó két társelnöke. Közös előadásuk elején elromlott a hangosítás, majd miután megjavult, azzal mentegetőztek, hogy nem volt semmire sem pénzük, bár arra ezúttal nem hívták fel a figyelmet, hogy a híd pesti hídfőjénél kitett molinón adakozásra szólították fel szimpatizánsaikat.
A két társelnök megígérte, hogy még sokszor le fognak mondani, ezzel múlt héten is a bizonytalan szavazókat szerették volna megszólítani. Ismertették Magyar Péter programját, mondván, ne kelljen a közönségnek az ő gyűlésére elmenni, majd felvettek egy zakót és egy inget.
Ezután azt mondták, hogy legyen Magyarországon még több párt és oktatás, valamint a nyugat-európai és a romániai bérek csökkentését, továbbá az angol nyelvtanfolyamok megdrágítását, illetve Csádban a magyar nyelvoktatás kötelezővé tételét szorgalmazták. – Vigyázzatok a szuverenitásotokra! – búcsúztak a néhány száz fős közönségüktől.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!