Márciusban fogták el az első gyanúsítottakat
Az első gyanúsítottakat március elején fogták el. Három embert közülük letartóztattak, egy személy bűnügyi felügyeletbe került, míg egy társuk szabadlábon védekezhetett. Akkor annyit lehetett tudni a gyanúsításról, hogy egy férfi a kft.-jén keresztül szolgáltatások nyújtására, illetve eszközbeszerzésekre fiktív szerződéseket kötött a Budapest Főváros III. Kerület – Óbuda–Békásmegyer Önkormányzattal, illetve az egyik gyanúsított társa által kijelölt két gazdasági társasággal.
A gyanúsítottak a fiktív szerződések ellenértékeként beérkezett pénzösszegeket készpénzben felvették, és korrupciós célokra fordították.
Lapunk már az első elfogások után arról írt, hogy a nyomozás akár politikusokig is elérhet, ha bebizonyosodik, hogy részesültek a kenőpénzekből.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!