Karácsony lapítva viszi csődbe Budapestet
Botrányt botrányra halmoz Karácsony Gergely főpolgármester: a túlárazott Lánchíd-felújítás és Gyurcsány embereinek kifizetése után éppen a főváros eladósítása van soron. Budapest első embere mélyen hallgat, a kampányban is bagatellizálta a problémát, pedig Vitézy Dávid szerint már tíz nappal a választás előtt tudnia kellett róla.

Százmilliós jutalmak a belső körnek
Karácsony a legnagyobb titokban csaknem ötven vezetőnek hagyott jóvá egyenként is milliós extra juttatásokat.
A Magyar Nemzet számolt be arról, hogy tavaly július 20-i döntése nyomán a BKK és a BKV vezetői hatalmas, több esetben közel tízmillió forintos prémiumot vehettek fel.
Az ügy érdekessége, hogy a főpolgármester egyetlen nappal később, 21-én Facebook-posztban számolt be arról, hogy nagyon súlyos a helyzet, nincs pénz, a BKK-nak meg kell emelnie a vonaljegyek árát, mert a kormány megszorít.
Karácsony döntése szerint egyébként az utasokat pulykákhoz hasonlító Walter Katalin, a BKK Zrt. vezérigazgatója 9,96 millió, Szarka Zsolt, a cég operatív vezérigazgató-helyettese 8,8 millió, Diószegi Ágnes, a társaság ügyfélkapcsolati és értékesítési vezérigazgató-helyettese szintén 8,8 millió forint prémiumot kapott, de nem panaszkodhattak a BKV-s vezetők sem. A fővárosi közműholding első embere, Mártha Imre is zsebre tehetett 7,842 millió forint prémiumot. A döntés azért is volt érdekes, mert éppen arra az évre kapta a jutalmat, amelyikben napokra leállt a budapesti szemétszállítás. Mint emlékezetes, a Márthához tartozó kukások nem tűrték tovább, hogy alacsony a munkabérük, Budapestet pedig napok alatt elöntötte a szemét.
Karácsony sunyi adósságspirálja
Vitézy Dávid volt főpolgármester-jelölt nemrég arról értekezett, hogy Karácsony Gergely már a kampány időszakában is tudta: hatalmas adósságba kerül a város az agglomerációs megállapodás miatt, de szándékosan elhallgatta ezt a választók elől.
Vitézy szerint a főpolgármester a Fővárosi Közgyűlést megkerülve döntött a BKK ötvenmilliárd forintos likviditási válságának kezeléséről, amelyről nem tájékoztatta a választókat, ráadásul mindezt a júniusi választások előtt szűk három héttel. A BKK finanszírozására bankok adnak idén pénzt a fővárosnak, amely a jövő évre vonatkozóan tartozik ezért már most ötvenmilliárddal. A volt főpolgármester-jelölt úgy vélte:
Karácsony ezzel olyan adósságspirálba kényszeríti a fővárost, amelyből jelentős kormányzati többlettámogatás vagy az agglomerációs megállapodás újratárgyalása nélkül nem lesz kiút.
A Partizán főpolgármester-jelölti vitáján Vitézy Dávid már rávilágított volna, hogy ez mekkora problémát fog okozni a jövőben, de Karácsony következetesen elhallgatta, letagadta ezt, pedig már jó tíz nappal azelőtt tudnia kellett róla.
További Belföld híreink
Borítókép: Karácsony Gergely főpolgármester (Fotó: Bach Máté)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!