Alvilági nehézfiúk, összevert áldozat · Bíróság elé állt a Lánchíd-botrány kulcsfigurája
A százmilliós számlagyárba belebukó Vig Mór a vád szerint egyik haragosát verette össze.
A százmilliós számlagyárba belebukó Vig Mór a vád szerint egyik haragosát verette össze.

Csak a felújított Lánchíd van jó állapotban.

A budapesti Fidesz-frakció vezetője szerint Karácsony Gergelyék súlyos felelősséget viselnek a főváros állapotáért.

A legjobb alternatíva a metró lesz.

A Lánchíd autósforgalmának megszüntetése csak rontotta Budapest közlekedését.

A Deák tértől a Szent Gellért térig áll a forgalom.

Elemzés szerint a lezárás rontotta a forgalmi helyzetet.

A dugók még a nyári szünet ellenére is tovább durvultak.

Szentkirályi Alexandra szerint rosszul sikerült Karácsonyéknak a nyári útfelújítások megszervezése.

Szentkirályi Alexandra szerint a főpolgármester felelőssége, hogy közlekedési káosz alakult ki a fővárosban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péterék mást mondanak, mint amit terveznek, csak pozíciókat akarnak szerezni.

Hatvanhét pozitív gondolatot írt a kisfiú.

A miniszter rámutatott, az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat.

Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.

Ukrán politológus ismerte el, hogy jogosak Orbán Viktor csatlakozás elleni érvei.

Mindent meg kell tennünk az ellen, hogy egy szláv testvérháborúból először regionális, aztán európai, majd világháború legyen.

Egy bűnbanda kriptovalutában kérte el a több tízezer dolláros „szolgáltatási díjat”.

A kihelyezett hitelösszeg 750 milliárd forint.

Egy súlyos szívbeteg magyar állampolgár az erőszakos elhurcolása után az életét vesztette.

A külügyminiszter Laoszból jelentkezett be: magyar cégek adták át az ország első központosított szennyvíztisztítóját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.