A Fővárosi Törvényszéken hamarosan tárgyalják az elmúlt évek egyik legnagyobb korrupciós ügyét. A zuglói parkolási botrányként elhíresült bűnügyben többek között Horváth Csabát, Zugló egykori polgármesterét, Tóth Csabát, a helyi szocialisták erős emberét, Molnár Zsolt parlamenti képviselőt és Baja Ferenc volt minisztert is vádolják. Az ügy koronatanúja szerint az ellenzéki politikusok összesen háromszázmillió forint vesztegetési pénzhez jutottak hozzá. A tárgyalás kedden reggel, kilenc órakor kezdődik.
A nagypolitikáig is elérő kenőpénzes ügy még 2022 februárjában robbant ki, ekkor történtek az első gyanúsítások: többek között Horváth Csabát, Zugló akkori polgármesterét is kihallgatta – az azóta tavaly augusztusban már vádiratot is benyújtó – Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF). Később a zuglói MSZP elnökéből, Tóth Csabából is gyanúsított lett.