Igazi MSZP-s nagyhalakig ért el a zuglói korrupciós botrány

Már négy szocialista érintettje van a zuglói parkolási botrányként elhíresült bűnügynek. A gyanúba keveredett MSZP-s politikusok között van Horváth Csaba, Zugló polgármestere, Tóth Csaba, a zuglói szocialisták erős embere, Molnár Zsolt parlamenti képviselő és Baja Ferenc volt miniszter is. A birtokunkba jutott vallomásrészletek szerint az ellenzéki politikusokhoz összesen több mint háromszázmillió forint feketepénz áramlott.

2024. 03. 08. 14:03
Karácsony Gergely; Baja Ferenc
Budapest, 2018. március 3. Baja Ferenc szocialista politikus (j) és Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje (k) a miniszterelnöki vállalásait ismertetõ rendezvényen a Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpontban Budapesten 2018. március 3-án. MTI Fotó: Mohai Balázs Fotó: Mohai Balázs
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb szocialista politikus lett gyanúsítottja a befolyással üzérkedés, vesztegetés és más bűncselekmények miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen zajló, a zuglói fizetős parkolási rendszerrel, valamint a BKV-val kapcsolatos visszaélések miatt indult nyomozásnak.

Pénteken ugyanis Baja Ferencet hallgatta ki a főügyészség, akit társtettesként, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés bűntettével gyanúsítanak. 

Baja az MSZP igazi veteránjának számít. A politikus 1994 és 2014 között szocialista országgyűlési képviselő volt. 

A Horn-kormány idején környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter, 2002 és 2010 között pedig a Miniszterelnöki Hivatalban tevékenykedett államtitkárként, ahol különböző területek tartoztak hozzá, többek között az informatikai projekteket felügyelte. 

Beszédes, hogy Horn Gyulát követően Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon is fontos feladatokat bízott rá. Neve a Kulcsár Attila-féle brókerbotrányban is felbukkant. 

 

Baja egyébként jelenleg is fontos pozíciókat tölt be és jelentős pénzek felett diszponál a szocialista pártban, hiszen a Táncsics Alapítvány kuratóriumának elnöke és az MSZP Országos Választmányának elnökhelyettese. Mindezek mellett a politikus Karácsony Gergely informatikai főtanácsadójaként is felbukkant már.

Baja harmincmilliót kért

Visszatérve a Baja Ferenc elleni gyanúhoz, az ügyészségi közleményben azt írták, hogy a Fővárosi Önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló Budapesti Közlekedési Zrt. évekkel ezelőtt közbeszerzési eljárást indított a telephelyei informatikai üzemeltetésére. A közbeszerzési eljárásra egy kft. tett ajánlatot. Baja Ferenc volt miniszter és egykori országgyűlési képviselő ezek után Budapesten találkozott egy férfival, akinek jelentős befolyása volt az ajánlatot tevő gazdasági társaságban. 

A volt miniszter harmincmillió forintot kért azért, hogy ha nyer a pályázó kft., akkor ő szabad utat adjon a szerződésnek. Molnár Zsolt értesült erről a korrupciós megállapodásról, majd arra kérte a minisztert, hogy neki is kérjen a férfitól negyvenmillió forintot, cserébe ő sem fogja megtámadni a szerződéskötést. A kft. megnyerte a tendert, a férfi 2019. augusztus 6-án, Budapesten negyvenmillió forintot adott át Molnár Zsoltnak.

Utóbbi politikus mentelmi jogát néhány nappal ezelőtt kérte ki a legfőbb ügyész, így ő lehet a korrupciós ügy hetedik gyanúsítottja. 

 

Átment a hazugságvizsgálaton a koronatanú

A közleményben név nélkül említett, pénzt átadó férfi egyébként nem más, mint Fuzik Zsolt, a SYS IT Services Kft. egykori befolyásos munkatársa.

Fuzikra 2021 nyarán csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás gyanújával. A hatóságok szerint társaival 19 milliárd forint értékben állítottak ki fiktív számlákat. A hamis dokumentumok a SYS IT Services Kft.-nél és a hozzá kapcsolódó gazdasági társaságoknál jelentek meg. Így került képbe a zuglói parkolási ügy is, amelynél a SYS IT Services egyik leányvállalata nyerte el a parkolásüzemeltetési feladatokat.

Fuzik Zsolt később alkut kötött és az ügyészségi nyomozók előtt részletesen beszámolt arról, hogy ki, mikor, milyen összegű korrupciós pénzt kapott a SIS Parking Kft. profitjából. A férfi vállalta a hazugságvizsgálatot is. A poligráf szerint Fuzik igazat mondott, amikor a bűncselekmények részleteiről beszélt. A kifizetéseket fiktív számlák kibocsátásával fedezte a SIS Parking Kft. 

 

Két éve robbant ki a bűnügy

A korrupciós ügyben 2022 februárjában történtek az első gyanúsítások: többek között Horváth Csabát, Zugló polgármesterét is kihallgatták a nyomozó ügyészek. Nem sokkal később a zuglói MSZP elnökéből, Tóth Csabából is gyanúsított lett.

 

Osztoztak a bevételen

A gyanú szerint Tóth Csaba és Horváth Csaba 2016-ban a Zuglóban tervezett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére kerestek egy gazdasági társaságot, amellyel túlárazott vállalkozói díjban állapodtak meg, és a nyereség felére igényt tartottak.

Az ügyészség szerint a bevételből Tóth Csaba saját maga és Horváth Csaba részére 31 millió forintot kért és vett át, ezenfelül Tóth Csaba havonta 10-15 millió forintot, összesen legalább 250 millió forint készpénzt kaphatott. A gyanú szerint a két baloldali politikus osztozott a bevételen.

Megírtuk azt is, hogy Horváth egy Kálvin téri kávézóban juthatott hozzá a kenőpénz egy részéhez: „Horváth Csabának 3-4 alkalommal adtam át összesen kb. 10-12 millió forintot. Horváth Csaba autóval a Kálvin tér közelében, a Múzeum utcában levő Café Company kávéházhoz jött, ott adtam át neki a pénzt. Azt is mondta, hogy ha főpolgármester lesz, akkor ezt külön is viszonozni fogja, hogy azon felül is adtam neki pénzt, ami az alapmegállapodás volt” – mondta Fuzik egyik vallomásában a hatóságoknak. 

 

Rendben vagyunk!

Fuzik nemcsak a zuglói szocialistákról, hanem a ma meggyanúsított Baja Ferencről és Molnár Zsoltról is részletesen vallott

Fuzik szerint Molnárral 2019. augusztus 6-án találkoztak délelőtt 10 órakor a Casa Bianka étterem előtt, az V. kerületben, ahonnan az Olimpia parkba sétáltak. Fuzik a pénzt egy fekete bőr Hugo Boss irattáskában vitte magával. A parkban leültek egy padra, majd odaadta a politikusnak a táskát, aki megköszönte és azt mondta: „rendben vagyunk”. Fuzik Zsolt vallomásában megemlítette, hogy a táskát nem kapta vissza.

Baja a főpolgármesterre is hivatkozott

Fuzik Bajával kapcsolatban többek között azt emelte ki, hogy jóban van Karácsony Gergely főpolgármesterrel és felhatalmazása van arra, hogy informatikai kérdésekről tárgyaljon. Említette azt is, hogy Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes támogatását élvezi, aki fontos személy, mivel arról hozhat döntéseket, hogy milyen projekteket támogassanak és honnan vonjanak el pénzt – fogalmazott Fuzik. 

Hozzátette: Baja Ferenc egyszer mutatott neki egy papírt, amelyen a főpolgármester aláírása szerepelt, illetve az, hogy informatikai főtanácsadó lett a fővárosnál. 

A harmincmillió forintnyi vesztegetési pénzt én adtam át neki a Várkert Bazárnál található kis parkban

– mondta Fuzik a nyomozóknak, aki hangsúlyozta azt is: Baja Ferenccel találkozott a Tabáni Tenisz Centerben, valamint a Markó utcai Pilot Caféban is, de ezeken a helyeken nem adott át pénzt. 

A politikus és Fuzik rendszeresen egyeztettek, majd egy idő után felmerült, hogy Baja rendszeres havi juttatást szeretne kapni és kérte, hogy találjanak egy erre megfelelő szerződést:

„Azt mondta, havi két-hárommillió forintra van szüksége” – idézte fel a történteket Fuzik, aki úgy gondolta, a BKV-s pénztárgépek üzemeltetéséből kigazdálkodható az összeg, de a BKK vezetése akkor ezt a területet éppen magához akarta vonni.

Baja Ferencnek azonban ezt sikerült megakadályozni, de a havi vesztegetési pénzek végül nem érkeztek meg az MSZP-s politikushoz. Fuzik Zsolt szerint Baja azt tervezte, hogy felvásárolja a SYS IT Services Kft.-t, azonban egy másik befektető megelőzte. A cégeladásról szóló tárgyalások megindulása után Baja nem kereste többé Fuzikot – áll a vallomásban.

A bűnügy szocialista érintettjei ártatlannak vallják magukat. 

Borítókép: Baja Ferenc szocialista politikus és Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje a miniszterelnöki vállalásait ismertetõ rendezvényen a Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpontban Budapesten 2018. március 3-án. (MTI Fotó: Mohai Balázs)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.