Egy szegedi férfi garázsában hatalmas mennyiségű kábítószert és az értékesítéshez szükséges eszközöket találtak a nyomozók – tudatta a Délmagyar portál. Mint írták, a 31 éves szegedi férfi a garázsát kábítószer-tároló és -csomagoló helyként alakította ki.
A rendőrök több mint 4100 gramm különféle tudatmódosító szereket, köztük marihuánát, kristályt és amfetaminszármazékokat – valamint 540 darab ecstasy tablettát találtak nála. Emellett az anyagok porciózásához szükséges eszközök, mérlegek és több száz simítózáras tasak is előkerült, amelyek arra utalnak, hogy a férfi széles vevői körnek értékesítette a szereket.
Lefoglaltak tőle több mint 8 millió forintot, közel 2500 eurót, egy Mercedes CLS 300d típusú és egy Fiat Ducato típusú járművet.
A nyomozók augusztus 13-án akciót szerveztek, és a garázssoron elfogták a kereskedőt, aki féltestvérével és annak barátnőjével együtt utazott egy furgonban, ahol az ülés alá rejtve kábítószergyanús anyagot találtak.
A droggyorsteszt THC-re pozitív eredményt jelzett mindkét férfi esetében. A nyomozás eddigi adatai szerint a féltestvér nem terjesztette, viszont fogyasztotta a drogot, ezért őt kábítószer birtoklásának vétsége miatt hallgatták ki.
A 31 éves férfit, akinek már volt hasonló ügye, kábítószer-kereskedelem gyanújával őrizetbe vették, és indítványozták a letartóztatását.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)