Hozzátette: Baja Ferenc egyszer mutatott neki egy papírt, amelyen a főpolgármester aláírása szerepelt, illetve az, hogy informatikai főtanácsadó lett a fővárosnál.
A harmincmillió forintnyi vesztegetési pénzt én adtam át neki a Várkert Bazárnál található kis parkban
– mondta Fuzik a nyomozóknak.
Hangsúlyozta, Baja Ferenccel találkozott a Tabáni Tenisz Centerben, valamint a Markó utcai Pilot Caféban is, de ezeken a helyeken nem adott át pénzt.
A politikus és Fuzik rendszeresen egyeztettek, majd egy idő után felmerült, hogy Baja rendszeres havi juttatást szeretne kapni és kérte, hogy találjanak egy erre megfelelő szerződést.
– Azt mondta, havi 2-3 millió forintra van szüksége – idézte fel a történteket Fuzik, aki úgy gondolta, a BKV-s pénztárgépek üzemeltetéséből kigazdálkodható az összeg, de a BKK vezetése akkor ezt a területet éppen magához akarta vonni.
Baja Ferencnek azonban ezt sikerült megakadályozni, de a havi vesztegetési pénzek végül nem érkeztek meg az MSZP-s politikushoz. Fuzik Zsolt szerint Baja azt tervezte, hogy felvásárolja a SYS IT Services Kft-t, azonban egy másik befektető megelőzte. A cégeladásról szóló tárgyalások megindulása után Baja nem kereste többé Fuzikot, aki a nyomozóknak elmondta, a harmincmillió forintos vesztegetési pénzt a Wind IP 21 Kft.-nél kiállított fiktív számlákból fedezték.
Mint ismert, az elmúlt napokban a Magyar Nemzet számos részletet közölt Fuzik Zsolt vallomásából. Ezekből kiderült, hogy Fuzikon keresztül Horváth Csaba, Zugló szocialista polgármestere és Tóth Csaba MSZP-s honatya együtt több mint 250 millió forintot zsebelhettek be megcsapolva a kerületi parkolási cég profitját.
Hétfőn lapunk arról számolt be, hogy Molnár Zsolt szocialista országgyűlési képviselő Baja Ferenchez hasonlóan hatalmas összegre tartott igényt, hogy ne támadja meg a BKV informatikai üzemeltetési szerződését a SYS IT Services Kft.-vel. Molnár negyvenmillió forintot vett át Fuzik Zsolttól az Olimpia parkban.