A Magyar Nemzet megszerezte Fuzik Zsolt terjedelmes gyanúsítotti vallomásának egyes részleteit. A férfi fontos információkat osztott meg a nyomozókkal a Horváth Csaba zuglói MSZP-s polgármestert is érintő korrupciós ügyben. A vallomásból részletes kép bontakozik ki arról, hogy ki, mikor, hol és mennyi vesztegetési pénzt kaphatott.
Vallomás: a szocialista Horváth Csaba egy Kálvin téri kávézóban vett át vesztegetési pénzeket
Egy lapunk birtokába jutott vallomás szerint Horváth Csaba, Zugló szocialista polgármestere az a személy, aki miután a kerületi parkolási bevételekből realizált nyereség felét elkérte magának és társának, még három alkalommal hárommillió forintot követelt és kapott külön. Cserébe azt ajánlotta fel, hogy ha főpolgármesterré választják, akkor meghálálja. Az összegeket a XIV. kerületi parkolási cég egyik vezetője egy Kálvin téri kávézónál adta át.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) közleménye szerint 2016-ban Horváth Csaba – aki akkor a Fővárosi Közgyűlés tagja volt – a társával Zuglóban, a tervezett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére kerestek egy gazdasági társaságot, amelytől a nyereségük felére tartottak igényt. A KNYF beszámol arról is, hogy „mindezen túlmenően, 2017 szeptemberében egy helyi politikus azzal kereste meg ugyanezen céget, hogy havi 3 millió forintért cserébe nem fogja a befolyását a cég ellenében érvényesíteni az ügyben. A gyanúsított ennek kapcsán legalább három alkalommal vett át alkalmanként 3 millió forint készpénzt.”
A lapunk birtokába került vallomásrészletek alapján a három alkalommal hárommillió forintot kérő helyi politikus szintén Horváth Csaba polgármester lehet.
A pénzek átadásáról Fuzik így vallott:
Mind a kettőjüknek személyesen én adtam át a pénzt készpénzben
– mondta Horváth Csabáról és társáról. Kiemelte: „Biztos vagyok benne, hogy a pénzek átadásában senki más nem vett részt rajtam kívül.”
Fuzik elmondta a nyomozó hatóságoknak, hogy
a vesztegetési pénzt a SIS Parking Kft. hamis számlák beállításával gazdálkodta ki.
– Ez a folyamat 2019 őszén ért véget, eddig az időpontig […] Horváth Csabának 3-4 alkalommal adtam át összesen kb. 10-12 millió forintot. Horváth Csaba autóval a Kálvin tér közelében, a Múzeum utcában levő Café Company kávéházhoz jött, ott adtam át neki a pénzt. Azt is mondta, hogy ha főpolgármester lesz, akkor ezt külön is viszonozni fogja, hogy azon felül is adtam neki pénzt, ami az alapmegállapodás volt – mondta Fuzik a hatóságoknak.
A Magyar Nemzet úgy tudja, az ügyben más szocialista politikus is érintett.
A botrány szerdán reggel robbant ki, amikor a hatóságok házkutatást tartottak a zuglói polgármesteri hivatalban, a Zuglói Közbiztonsági Nonprofit Kft.-nél és Horváth Csaba MSZP-s polgármester otthonában. A Központi Nyomozó Főügyészség befolyással üzérkedés és más bűncselekmények kapcsán gyanúsítottként hallgatta ki a kerületvezetőt és egy politikustársát. A hírek szerint Horváth nem tett vallomást és a gyanúsítás ellen panasszal élt, a továbbiakban szabadlábon védekezhet. A politikus az esettel kapcsolatos közleményében a „rezsim” üldözöttjeként hivatkozik magára.
Sajtóhírek szerint az ügy alapja, hogy 2021 nyarán a NAV bevetési egysége a Terrorelhárítási Központ segítségével országszerte nyolcvan helyszínen csapott le bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás gyanújával. Ekkor harmincöt embert kihallgattak, három gyanúsítottat pedig azonnal le is tartóztattak. A gyanú szerint 19 milliárd forint értékben bocsátott ki fiktív számlákat a SYS IT Services Kft. és a cég alá tartozó harminc további gazdasági társaság. Ennek az ügynek az egyik gyanúsítottja Fuzik Zsolt, aki mint látható, Horváth Csaba ügyében is érintett. A gyanú szerint 4 milliárd forintnyi kár érhette a költségvetést.
Borítókép: Horváth Csaba (MSZP) zuglói polgármester (Fotó: MTI/Mónus Márton)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Jámbor András nem indul az országgyűlési választáson
A Fidesz szerint a szikrás politikus körül elfogyott a levegő.

Megtiltotta a rendőrség Karácsonyék pride-ját
A főpolgármester megtéveszthette a hatóságot.

Újabb szörnyű tragédia a MÁV-nál, egy harmincas férfi halt meg
A vállalat részvétet nyilvánított az elhunyt fiatalember családjának.

Rendőrségi fogdában lett öngyilkos egy férfi Salgótarjánban
Az őrök a férfi életét már nem tudták megmenteni.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Alkesz, piás, rokinyugis – saját támogatóikat alázták porig Magyar Péterék

Moszkva: Washington beavatkozása az iráni–izraeli konfliktusba eszkalációhoz vezethet

Mégis két csapattal vághat neki az új szezonnak a Fradi

Borzasztóan indul a nyár Horvátországban: akkora a drágulás, hogy már a németek sem mennek az Adriára

A fél internet Pintér Tibor új videoklipjén röhög: "Ő ezt nem érzi gáznak?"

Döntés született Strasbourgban: jogerősen pert vesztettek a viselkedni nem tudó Hadházyék

Már több millióan látták az ibizai balhé videóját: McGregor kiütése a szórakozóhelyen!

Neked is Parkside fúród van? Olyan dolog érkezik a Lidlbe, amire azonnal szükséged lesz

Repültek a sörösdobozok, elmentek a nézők: húsz éves minden idők legbotrányosabb F1-es futama

A VAR sem mentette meg a Real Madridot az óriási égéstől Xabi Alonso első meccsén

Alkesz, rokinyugis, piás – így listázták saját támogatóikat Magyar Péterék

Orbán Viktor úgy helyretette a baloldali politikust, ahogy még senki + videó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Jámbor András nem indul az országgyűlési választáson
A Fidesz szerint a szikrás politikus körül elfogyott a levegő.

Megtiltotta a rendőrség Karácsonyék pride-ját
A főpolgármester megtéveszthette a hatóságot.

Újabb szörnyű tragédia a MÁV-nál, egy harmincas férfi halt meg
A vállalat részvétet nyilvánított az elhunyt fiatalember családjának.

Rendőrségi fogdában lett öngyilkos egy férfi Salgótarjánban
Az őrök a férfi életét már nem tudták megmenteni.