Ahogy lapunk korábban már beszámolt róla, a Tisza Párt aktivistái arra buzdítják Magyar Péter híveit, hogy minél többen voksoljanak igennel az Ukrajna európai uniós csatlakozásáról szóló szavazáson. Ahogy arról is hírt adtunk, hogy az elmúlt hetekben rengeteg panasz érkezett a kormányzathoz olyan választópolgároktól, akikhez nem jutottak el a Voks 2025 szavazólapjai, amelyeket a hírek szerint a Tisza Párt aktivistái lopkodnak ki a postaládákból. Ez a két dolog együttesen erősítheti azt a gyanút, amely szerint az összegyűjtött szavazólapokkal manipulálni akarják a véleménynyilvánító szavazás eredményét.
Lomnici Zoltán rámutatott, hogy a Tisza Párt vezetősége az ügyben továbbra is konzekvensen hallgat és bagatellizál, holott az ilyen jelenségektől nemcsak politikai, de morális szempontok miatt is kötelességük lenne egyértelműen elhatárolódni.
A társadalmi akaratot kifejező szavazások manipulációja ugyanis közvetlenül fenyeget minden demokratikus rendszert
– hangsúlyozta az alkotmányjogász. Majd rámutatott: ilyenkor maga a demokrácia kerül veszélybe, amelyet egy közhatalomra törő, felelős politikai erőnek normális esetben védelmeznie kellene. Mindezek tovább erősítik a gyanút, hogy a szavazólapok eltüntetésének célja már nemcsak a szavazás ellehetetlenítése, hanem egyben annak szándékos manipulációja is – tette hozzá.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!