Üdvrivalgás helyett felháborodás fogadta Magyar Pétert Erdélyben. Mint sejthető volt, a külhoni magyarok nem részesítették meleg fogadtatásban a Tisza Párt elnökét. Olyannyira nem, hogy a román rendőröknek kell vigyázniuk rá. Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője a közösségi oldalára feltöltött videójában megmutatta, hogyan is fogadták Magyar Péter Erdélyben.
A bejátszáson az látható, hogy a külhoni magyarok a pártelnököt a parajdi sóbánya előtt várják. Az egyikük elmondta, Magyar Péter elbújt egy környéken lévő erdőben, közben pedig két, helyszínen tartózkodó tiszás aktivista inkább menekülőre fogta.
Deák Dániel a felvétel alapján rámutatott: nem csoda, hogy Magyar Pétert a román rendőrök védik. – Egy elzárt területen, az általa kiválogatott propagandistákkal beszélget. Érthető az erdélyiek felháborodása, hiszen Magyar Péter Erdélyt román földnek nevezte. Markó Béla – egyébként baloldali – erdélyi politikust pedig lerománozta. Péter, ne erőlködj! A legfrissebb felmérések szerint a regisztrált erdélyi szavazók 96 százaléka a Fideszt választja – mondta.
Milyen nemzetpolitikát képviselhet a Tisza Párt?
A vezető elemző már korábban rámutatott lapunknak arra is, milyen hozzáállásra számíthatnának a külhoni magyarok egy esetleges Tisza-kormány esetén. Mint mondta, mindenképpen leértékelődne a határon túli magyarok ügye, annak fényében pedig főleg, hogy Magyar Pétert erdélyi körútján nem támogatták jelenlétükkel.
„Értelemszerűen ezt követően nem lehetne arra számítani, hogy egy esetleges Tisza-győzelem után a határon túli magyarságra odafigyelnének, hogy azok a közösségek akár kiemelt szerepet kapnának a politikájukban. Ugyanaz lenne, mint a 2010 előtti időszakban: nem tekintenék egyenrangú nemzetrésznek őket, ami azt is jelenti, hogy mindannak a támogatásnak, amit jelenleg megkapnak az anyaországban élőktől, gyakorlatilag vége lenne”
– hangsúlyozta.