A MÚOSZ szerint a kormány hibája, hogy Magyar Péterék kitiltották a sajtót az erdélyi rendezvényükről
Ezt jelenti a sajtószabadság a Tisza Pártnak, és az őt kiszolgáló cselédsajtónak.
Ezt jelenti a sajtószabadság a Tisza Pártnak, és az őt kiszolgáló cselédsajtónak.
A Tisza Párt vezére zokon vette, hogy élő adásban derült ki, milyen kevesen kíváncsiak rá.
Több medve volt a rendezvény közelében, mint ember – egyes becslések alapján.
Kevésnek bizonyult az, hogy táblák előtt pózolt és a fűben fetrengett a tiszás elnök.
A kommunikációs igazgató szerint megtorpant Magyar Péter lendülete.
Sabin Gherman szerint elfogadhatatlan az újságírók kitiltása. A kolozsvári újságíró Fidel Castróhoz hasonlította a Tisza Párt elnökét.
Helyretette a Tisza Párt Parajdon turnézó elnökét Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke, aki szerint Magyar Péternek sem helyismerete, sem valódi érdeklődése nem volt a történtek iránt, csak kampánycélokra használta a megrázó tragédiát.
Lukács Csaba már előre próbálta mentegetni, miért nem fogadják szívesen Magyar Pétert Erdélyben.
A Tisza Párt vezetőjének erdélyi szereplésére nem sokan voltak kíváncsiak.
A Tisza Párt elnöke letöröltette az élő közvetítést Erdélyből, máshol pedig kivágatta az árulkodó jelenetet.
Már a legprofibb balos propagandisták sem tudták nagy tömegnek fényképezni a kellemetlenül kevés embert.
A Tisza Párt elnöke szerint egyébként nincs olyan, hogy Erdélyföld.
Csúnya bukta lett a Tisza Párt mikro-Tusnád rendezvénye.
Kellemetlen.
Magyar Péter tábora csak a nevében tartalmazza a párbeszédet.
Nem kérdezhetett.
Érthető a helyiek felháborodása, hiszen Magyar Péter Erdélyt román földnek nevezte.
Nem túl népszerű Erdélyben a Tisza elnöke.
Markó Béla a napokban Magyar Péterék gyér érdeklődés mellett zajló táborában tűnt fel.
A Tisza Pártnál nem szeretik, ha valaki bemutatja a valóságot róluk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.