A Fidesz-KDNP számára nagyon fontos az emberek véleménye

A Fidesz és a KDNP támogatja a koronavírusról és a gazdaság újraindításának intézkedéseiről szóló újabb nemzeti konzultációt, és arra kérnek mindenkit, pártállástól függetlenül vegyen részt rajta – mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteki online sajtótájékoztatóján.

Forrás: MTI2020. 05. 29. 12:30
null
A kormány kérdéseit tartalmazó dokumentumokat a Magyar Posta viszi házhoz Fotó: Éberling András
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Azt a magyarok már megszokhatták, hogy a Fidesz-KDNP számára nagyon fontos az emberek véleménye, ezért a Magyarországot érintő legfontosabb kérdésekben mindig kikérik azt – közölte Hollik István.

A kommunikációs igazgató felidézte, hogy így történt ez a migrációt, a családok védelmét, vagy a rezsicsökkentést illetően is.

A koronavírus megjelenése az egész világban új helyzetet teremtett, így Európában és Magyarországon is – mutatott rá a kormánypárti politikus.

Úgy fogalmazott: az ma már Magyarországon elmondható, hogy a vírus elleni védekezés első szakaszát sikerrel lezártuk, de a járvány, és az általa okozott gazdasági válság elleni küzdelem java még előttünk van.

Hollik István azt mondta: ez – a kilencedik Nemzeti Konzultáció – most arról szól, hogy a koronavírus okozta válsághelyzetből hogyan lábaljon ki Magyarország.

Szavai szerint ez mindenkit, minden magyar embert érint, mindannyiunk közös jövőjéről szól.

A kereszténydemokrata politikus jelezte: a Fidesz és a KDNP természetesen támogatja a kormányzat által indított Nemzeti Konzultációt. Arra kérnek minden magyar embert, hogy pártállástól függetlenül, vegyen részt abban, és mondja el a véleményét.

A Fidesz kommunikációs igazgatója hangsúlyozta: csak akkor győzhetjük le az előttünk álló nehézségeket, ha összefogunk, és ennek fontos eszköze a Nemzeti Konzultáció.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.