Az Alaptörvényt is kikezdené Brüsszel

A lapunknak nyilatkozó szakértők szerint az Európai Egyesült Államok létrehozása irányába nyitná meg az utat az Európai Unió Bírósága, ha helytadna az Európai Bizottság precedenst teremtő keresetének, amely egy magyar alkotmánymódosítást támad. Mint hangsúlyozták, az illegális migráció megállítását célzó Stop, Soros! törvénycsomag mellett elfogadott alkotmánymódosítás a nemzeti szuverenitás hatókörébe tartozik.

Forrás: MN2019. 07. 27. 9:37
null
DK többször világossá tette: lebontanák a nemzetállamokat. Az uniós bíróság ezt segítheti elő Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Az Európai Bizottság (EB) eljárása azért is aggasztó, mert a Stop, Soros! törvénycsomag miatt indított kötelezettségszegési eljárásban a bevándorlás korlátozása érdekében hozott alaptörvény-módosítást is kifogásolta. Soha nem látott negatív precedens születne, ha bármelyik uniós szerv alkotmányos szabályokat vizsgálhatna, támadhatna meg az Európai Unió Bíróságán (EUB) – jelentette ki lapunknak Törcsi Péter, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója.

Hozzátette: az előzmény nélküli lépés az Európai Egyesült Államok megerősítése felé nyitná meg az utat. Mint tegnap beszámoltunk róla, az EB keresetben fordult az EUB-hoz, azt állítva, hogy a magyar hatóságok nem adtak kielégítő magyarázatot az illegális migráció megfékezése érdekében megszavazott törvénycsomag intézkedéseit firtató kérdéseire. Ám a bizottság nemcsak a Stop, Soros! büntetőjogi és menekültügyi módosításait, hanem az azok alapját képező alaptörvény-módosítást is megtámadta a bíróságon.

DK többször világossá tette: lebontanák a nemzetállamokat. Az uniós bíróság ezt segítheti elő
Fotó: Kurucz Árpád

Minderről ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász a Magyar Nemzetnek elmondta: több szempontból is sértené Magyarország szuverenitását, ha a szóban forgó alkotmánymódosítás alapján szankcionálnák hazánkat. Szavai szerint az Európai Unióról szóló szerződés negyedik cikke szerint az Alkotmánybíróságnak (AB) a nemzeti szuverenitás és identitás alkotmányban is rögzített védelméből kell kiindulnia, tehát az AB vizsgálhatja, hogy egy adott uniós intézmény átlépte-e a hatáskörét vagy sem. – A 7. alaptörvény-módosítás pedig azt rögzíti, hogy az állam minden szervének kötelessége védelmezni a nemzet alkotmányos önazonosságát és a keresztény kultúráját. A módosításban az is benne van, hogy idegen népesség nem telepíthető be Magyarország területére, de a bevándorlás szabályozása és kezelése ettől függetlenül is tagállami hatáskörbe tartozik – fejtette ki a szakértő.

Az alkotmányjogász hangsúlyozta: Magyarország az uniós csatlakozási szerződéssel nem a szuverenitását, hanem csak a szuverenitásból adódó egyes hatásköreinek a gyakorlását engedte át. – Azonban előfordulhat, hogy egy hatáskör átengedésének idején valamely lényeges körülmény nem volt ismert, vagy utóbb jelentősen megváltozott, ilyenkor különösen fontos a szuverenitás kérdésének vizsgálata. Például a kötelező migránselosztási kvótahatározat kihirdetése után – amit Brüsszel rá akart kényszeríteni Magyarországra is – számos uniós tagállamban jelentősen átalakult a migráció jellege és szerkezete, s Európa, valamint a tagállamok biztonsági helyzete is alapvetően változott a migrációs krízis eszkalálódása következtében – emlékeztetett ifj. Lomnici Zoltán. Hozzátette: arra számít, hogy az EUB tiszteletben fogja tartani a nemzeti szuverenitásunkat, mivel meggyőződése szerint nem áll ellentétben az alapszerződés 4. cikkével a Stop, Soros! intézkedéseit lehetővé tevő törvénymódosítás.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.