Az ellenzék hátráltatja a járvány elleni védekezést

Bár az ellenzéki frakcióvezetők az összefogás fontosságáról beszéltek az Országgyűlésben, a szavazásnál mégsem támogatták a koronavírus megfékezése érdekében hozott kormányzati lépéseket.

Forrás: MTI2020. 03. 23. 18:07
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kiemelték: bár az ellenzéki frakcióvezetők az összefogás fontosságáról beszéltek az Országgyűlésben, a szavazásnál mégsem támogatták a koronavírus megfékezése érdekében hozott kormányzati lépéseket.

„Ezzel veszélybe sodorták hazánk hatékony védekezését” – fogalmaztak, hozzátéve: mivel a rendkívüli jogrend alatt született döntések közül többnek is lejár a hatálya a – házszabály rendelkezései alapján – leghamarabb március 31-én tartandó következő szavazásig.

Az intézet szerint az ellenzéki pártok hétfői döntésükkel végérvényesen kinyilvánították: „még ebben a rendkívüli helyzetben sem hajlandóak a nemzeti konszenzus megteremtésére”.

Kifejtették: a koronavírus-járvány miatt március 11-én rendkívüli jogrendet, veszélyhelyzetet hirdetett a kormány az ország teljes területére. Erre – mint írták – azért volt szükség, mert az ekkor életbe lépő különleges jogrend biztosítja a járvány elleni védekezéshez szükséges gyors és rendkívüli intézkedések azonnali végrehajtását a kormány számára.

Úgy értékeltek: ennek a rendkívüli jogrendnek volt köszönhető, hogy a kormány számos olyan intézkedést meg tudott hozni, amellyel lassítani lehetett a járvány terjedését Magyarországon, illetve felkészítették az egészségügyi ellátórendszert és a különböző hatóságokat a fokozódó krízishelyzetre.

Az Alaptörvény szerint e szabályok elsődlegesen 15 napig maradnak életben, de ha szükséges, meghosszabbítják ezen kihirdetett állapotot. Ehhez azonban már az Országgyűlés felhatalmazása szükséges. A kormány most azt kérte, hogy a hatékony védekezés érdekében a parlament térjen el a házszabálytól, és amint csak lehet, szavazzon az úgynevezett felhatalmazási vagy koronavírus törvényjavaslatról. Az ellenzéki képviselők azonban sem a házszabálytól való eltérést, sem magát a törvényt nem támogatták.

Az intézet szerint érthetetlen az ellenzék magatartása, hiszen az Alaptörvény és maga a törvényjavaslat világos korlátozásokat tartalmaz a kormány esetleges „túlhatalmával” szemben, így az Alkotmánybíróságnak és magának az Országgyűlésnek is van lehetősége mindenféle túlkapással szemben fellépnie.

Ráadásul – mint megjegyezték – a különleges jogrend kizárólag a járvány elleni védekezéssel kapcsolatos döntésekre vonatkozik és annak vége a járványhelyzet elmúlása, ami egy „ma még nem megjósolható, de a jövőben egy mindenki számára könnyen belátható, objektív időpont lesz” – hangsúlyozták, hozzátéve: mivel Európában senki sem tudja jelenleg megmondani, hogy mikor lesz vége a járványnak, ráadásul azt sem, hogy az Országgyűlés döntésképes lesz-e a járvány tetőpontján, jelen helyzetben nem érdemes végső határidőt szabni.

„Európában példa nélküli ez az ellenzéki magatartás, még ebben a rendkívüli módon nehéz időszakban sem hajlandóak a nemzeti konszenzusra törekedni” – mutatott rá az intézet.

Ugyanakkor kiemelték: a kormánytöbbség házszabálytól eltérés nélkül, tehát az ellenzék támogatása hiányában is képes lesz nyolc nap múlva elfogadni a felhatalmazási törvényt, így az ellenzék ugyan most időt húzott, de nem tudja megakasztani a kormány fellépését a koronavírus-járvánnyal szemben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.