Az európai késlekedéstől a magyar ellenzék viselkedésig

A Hír TV két műsora végigkövette a járvány eddigi itthoni és nemzetközi eseményeit.

2020. 05. 03. 21:56
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Hír TV internetes oldala visszatekintetést tett közzé, amelyben két, a koronavírus-járványt alaposan körüljáró műsorukon keresztül végigkövetik a járvány eddigi itthoni és nemzetközi eseményeit. A Járvány Magyarországon és a Globál Extra című műsorok, a Kínában történt kezdetektől, a magyarországi történéseken át, az európai válságkezelésig mutatják be a vírus következményeit.

Járvány Magyarországon: Minden feltétel adott a hatékony védekezéshez

Franciaország, Németország, Finnország, Olaszország, Nagy-Britannia, ezekben az európai országokban jelent meg a koronavírus január végére. Bár ekkor még csak pár esetről tudtak, a magyar kormány úgy döntött, hogy létrehozza a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős Operatív Törzset, amely január 31-én meg is tartotta első ülését.

Március 4-én Orbán Viktor miniszterelnök Facebook oldalán jelentette be, hogy hazánkban is megjelent a koronavírus. Két hazánkban tanuló iráni diák fertőződött meg.

„Mától kezdődően a védekezés szakaszába léptünk”

Március közepéig sikerült megállítani a járvány berobbanását. Orbán Viktor miniszterelnök szerint a széthúzás helyett az összefogás ideje jött el, és erre kérte a kormányfő a parlamenti képviselőket is. Ennek ellenére március végén az ellenzéki képviselők nem szavazták meg sürgősségi eljárásban a kormány által benyújtott, vészhelyzetről szóló javaslatot.

Egy héttel a balliberális pártok által leszavazott vészhelyzetről szóló törvényjavaslat után, március 30-án, végül elfogadta az országgyűlés a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt.

Járvány Magyarországon: Emelkedő fertőzésszám, újabb gazdasági intézkedések, ellenzéki botrány

Szakemberek szerint a koronavírus-járvány május elején tetőzhet, a fertőzöttek számának emelkedése nem állt meg a héten, már több mint 2000 beteg kapta el a kórt, a szombati adatok szerint a halálos áldozatok száma pedig meghaladta a 260-at. A legtöbb beteg továbbra is a fővárosban és Pest megyében van, de emelkedik a fertőzöttek száma vidéken is. A kijárási korlátozások helyett május 3-a után új szabályokat hoz a kormány.

Szabó Tímea sajnálja a határon túli magyaroktól a maszkot – a legnagyobb botrányt a héten a párbeszédes politikus csinálta a parlamentben. Azt kifogásolta, hogy a kormány miért adott egészségügyi maszkot a határon túli magyaroknak. A kormánypárti képviselők tapssal fojtották Szabó Tímeába a szót.

Az ellenzék szerint Magyarországon halnak meg a legtöbben a koronavírus-járvány miatt a világon. Pedig Olaszországban csaknem 26 ezren, Spanyolországban 22 ezer 500-an hunytak el eddig a betegségben, de még Franciaországban is 22 ezer fölé emelkedett az áldozatok száma. A DK-s Arató Gergelyt sem győzték meg a számok – ő azzal támadta a kormányt: miért nem mondja meg, hogy mikor tetőzik majd járvány.

A héten tovább dagadt a Pesti úti idősotthon körüli botrány. A főpolgármester tagadja, hogy Gyurcsány Ferenc embere, Gál J. Zoltán hamisította az igazgató levelét, amelyben az szerepel, hogy minden rendben van az intézményben. Pedig már korábban kiderült: az idősotthonban a koronavírus-járvány kezdetén nem volt egyetlen orvos sem.

A főpolgármester később újabb magyarázattal állt elő: azt mondta, azért nem találták az ellenőrzéskor az idősek otthonának orvosát, mert házi karanténban van, de mindenkit megnyugtatott, hogy telefonon is el tudja látni a feladatát.

Megjelent a gazdaságvédelmi akcióterv új eleme: már kétórás foglalkoztatás után is igényelhetik a vállalatok a bértámogatást. De bővült a családtámogatások köre is, a friss intézkedések főként az édesanyákat érinti.

A kormány célja újraindítani a gazdaságot, és féken tartani a vírust egyszerre – erről pedig a kormányszóvivő beszélt a Hír TV-ben. Szentkirályi Alexandra úgy fogalmazott, hogy az emberek egészsége mellett az egzisztenciájukat is védeni kell.

Járvány Magyarországon: Harc a koronavírus ellen, terítéken az ellenzék

Lezárult a védekezés első szakasza hazánkban – megmutatjuk az elmúlt hét legfontosabb koronavírussal kapcsolatos történéseit és azt is górcső alá vesszük, hogy a járványügyi helyzetben mit csinált, mondott és tett az ellenzék.

Sikerült ellaposítani a járványgörbét, vidéken ezért május 4-től szigorú szabályok mellett ugyan, de újraindulhat az élet. Ez nem mondható el a fővárosról és a központi régióról, a fertőzöttek többsége ugyanis továbbra is itt van.

Ballag már a vén diák ... igaz, idén csak online. Sok végzős a képernyőn keresztül búcsúzott el iskolájától. Május negyedikén a feladatlapok mellett pedig maszk, gumikesztyű és fertőtlenített osztályterem várja az érettségizőket.

Vérplazma terápia: ez lehet az egyik fegyver a koronavírussal fertőzött betegeknél. Az első kezeléseket már el is kezdték, az eredmények pedig biztatóak.

A gazdaságvédelmi akcióterv sem maradt ellenzéki kritika nélkül a parlamentben. A kormány szerint azonban a magyar emberek az elmúlt 10 évben bebizonyították, hogy nem segélyből, hanem munkából akarnak megélni.

Így viselkedett az ellenzék az elmúlt időszakban

A járvány megjelenése után az ellenzék még csak kereste a hangját. Így született meg a DK-s megmondóember, Vágó István posztja, melyben egyszerűen azt állította: a kormány célja, hogy kevesebb nyugdíjas legyen Magyarországon. Donáth Anna pedig azon sajnálkozott, hogy az első magyarországi beteg nem magyar állampolgár. Paksi párttársa viszont mit sem törődve a vírussal – Nápolyba utazott, majd hazatérve szó nélkül besétált a képviselő-testület ülésére.

Persze nem indult migránsozós kommunikáció, és hiába kért összefogást Orbán Viktor az ellenzéktől. A parlamentben még azt a törvényt sem szavazták meg, amely a védekezés folytatásához szükséges felhatalmazást megadta volna a kormánynak. Helyette diktatúrát kiáltottak, Brüsszelig futottak, a Magyarországot lejárató kampány pedig odáig ment, hogy a CNN-ben kijelentették: a kormány még a parlament munkáját is beszüntette. A műsorvezetőt a külügyminiszter tette helyre.

Hogy vajon a spórolás miatt volt-e lejárt fertőtlenítőszer a Pesti úti idősek otthonában, és hogy miért nem volt orvos az intézményben, azt egyelőre nem tudni. A fővárosi fenntartású intézményben mindenesetre több szabálytalanságot is találtak a hatóságok. Az első gócpont itt alakult ki Budapesten – a fertőzöttek száma a 300-hoz közelít és eddig már 34-en hunytak el a járványban. Az egyik idős asszony fia arról mesélt, hogy az önkormányzati választások után változott meg minden az otthonban.

Mohács polgármestere ellen közveszéllyel való fenyegetés miatt indult eljárás, Szabó Tímea a határon túli magyarokat támadta, az MSZP-s Harangozó Tamás pedig az Emmi munkatársait anyázta. Botrányokból nem volt hiány.

Globál extra: Sokan vádolták a kínai hatóságokat, hogy lassan reagáltak

Kínában ütötte fel fejét a vírus. A kutatók egyelőre csak annyiban bizonyosak, hogy a városból származik a kór. Az eset nagyon hasonlít a 17 évvel ezelőtti SARS-járványra. Január 24-én érte el az öreg kontinenst a Kínából indult krónikus tüdőgyulladást okozó új koronavírus. Az első esetet Franciaországból jelentették.

Globál extra: Koronavírus-helyzet az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában

Az Egyesült Államok vált a világ legfertőzöttebb országává. Drámai számok érkeznek naponta az óceán túloldaláról. A jelenlegi adatok szerint naponta több tízezren fertőződnek meg, és ezrek halnak bele a COVID-19 betegségbe. Félrekezelt valamit az Egyesült Államok? Erről szólt a Globál extra első része. Míg a második részben a brit helyzettel ismerkedhettek meg jobban a nézők.

Globál extra: Belgium későn kapcsolt

A múlt héten riasztó statisztikák láttak napvilágot Belgiummal kapcsolatban. Közben Dánia teljesen bezárkózott, Svédországban pedig csak kérik az embereket, hogy viselkedjenek felelősségteljesen.

Németország a helyzet magaslatán

Nyugat-Európában Németország kezeli a legjobban a koronavírus járványt, eközben Franciaország a negyedik legfertőzöttebb állam a világon.

A teljes cikket, és magukat az adásokat IDE kattintva tekinthetik meg!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.