Az iskoláknak közösségépítő és -megtartó szerepük is van

Az iskoláknak közösségépítő és -megtartó szerepük is van – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára kedden a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szendrőben, ahol átadták a református általános iskola új épületét.

Forrás: MTI2019. 06. 11. 20:28
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vitályos Eszter közölte: a szendrői református iskola története, mint nagyon sok Kárpát-medencei iskoláé, régóta íródik.

„A kommunista diktatúra ezt az iskolát sem kímélte, az államosítást követően bezárták” – emlékeztetett.

Hozzátette, hogy az iskola most újjászületett, folytatja hivatását, amelyet egykori alapítói szántak az intézménynek. A 4400 lakosú városban az iskolát 140 millió forint saját forrásból építette fel a Szendrői Református Egyházközség, amely pályázati forrásból elnyert 450 millió forintból folytatja az intézmény fejlesztését, azt tornateremmel és konyhával bővítik.

Benke András lelkész az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a szendrői iskolának már 1601-ből írásban fennmaradt költségvetése van, feltételezhető, hogy a protestáns hagyományokhoz híven egyszerre létesült itt templom és iskola.

Hozzátette: az iskola történetében 1948 ugyanolyan meghatározó év volt, mint bármely akkori egyházi intézmény számára, amelyet előbb államosítottak, majd bezártak.

„Sok imádság, egyeztetés és közös munka eredménye volt”, hogy 2013. szeptember 1-jén újraindulhatott a református iskola Szendrőn: az első osztály egy magánházban, a volt körzeti orvos családi házának nappalijában kezdett tanulni – mondta.

Kitért arra, hogy az iskola felmenő rendszerben történő kialakítása és a beíratott gyermekek száma magával hozta a bővülés szükségességét: megvásárolták a Bódva-völgyi Vízgazdálkodási Társulás telephelyét, ahol a szerelőgarázsból két tantermet, az irodákból pedig egy tantermet alakítottak ki.

„Jelenleg 6 osztályban 97 gyermeket és 2 óvodai csoportban 45 gyermeket nevelhetünk keresztyén szellemiségben bibliai értékrendre; vallási, etnikai vagy egyéb megkülönböztetés nélkül” – tette hozzá a lelkész.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.