Hihetetlen megpróbáltatások elé néz az ország, s közben minden jobb érzésű ember az összefogásra buzdít. Aki csak teheti, hitet tesz amellett, hogy ez most csak együtt megy.
Mindeközben a liberális lapok egymástól veszik át a Magyar Narancs szenzációsnak vélt értesülését arról, hogy az Operatív Törzs napi üléseit követő sajtótájékoztatókon mindig megfelelő szakmai alázattal és komoly hozzáértéssel szereplő országos tisztifőorvosnak nincs nyilvánosan elérhető szakmai életrajza. S ezzel még nem érik be, mert az információhiányt enyhíteni próbálva azt is előkotorták, hogy dr. Müller Cecília korábban a 4081 lakost számláló Nagyvenyim község háziorvosa volt, s túl ezen még az V. mezőföldi kerület III. plébániájának kihelyezett világi lelkipásztoraként is dolgozott.
A Magyar Narancs újságírója ezt a tényt nem átallja még kellő gunyorossággal is előadni: azon szórakozva, hogy szerintük „a járvány sújtotta ország szerencséjének tudható”, hogy Müller Cecília világi lelkipásztorként dolgozhatott.
Nos, ez az a szadeszes mentalitás, amit ez az ország egy életre megelégelt a Nagykörúton nem innen, hanem túl. Ez az a fensőséges gúny, amit ezek a figurák nyilván egyszerűen csak szellemességnek tekintenek: s ami szinte mindig olyan karakterjegyek ellen irányul, amelyeknek ők híján vannak.
Még szerencse, hogy nekünk más számít „szerencsének” a Nagykörúton túl, mint nekik a saját kis iróniafészkeikben.
Az országos tisztifőorvos egy kis vidéki településen dolgozott háziorvosként. Még szerencse. Mondjuk erre mi. De nem gúnyosan, hanem őszintén felsóhajtva. Mert mi tudjuk csak igazán, hogy ennek az országnak a vidék is a megtartó ereje – s a vidéken akkor lehet maradása mindenkinek, ha lesznek áldozatos értelmiségiek, akik szorgos munkával élhetővé teszik a félreeső magyar tájakat is. Azt a magyar vidéket, amelyet ők – Tamás Gáspár Miklós méltán elhíresült, otrombán nyers megfogalmazása szerint – egyszerűen csak Mucsának tartanak.
Menjünk tovább. Odáig, hogy az országos tisztifőorvos világi lelkipásztorként is dolgozott. Még szerencse. Mondjuk erre mi megint csak. Mert az ország megmaradását most az szolgálja, ha minden praktikus tennivalónk elvégzésén túl tudunk még transzcendentális értékekben is hinni. Hívő emberekként másoknak reményt nyújtani.
Igen. Vegyük szó szerint, amit a Magyar Narancs csak gúnyosan adhat elő. Mert van, ami tényleg e járvány sújtotta ország szerencséjének tudható.
Áldjuk is a szerencsénket. Mi, itt, a Nagykörúton túl. Miközben néha csak megbotránkozva figyelhetjük a Nagykörúton inneni világot. Ahol most annyi kurta farkú malac túr. Holmi életrajzok után koslatva.
Valójában pedig egymást inkább csak moslékkal zabáltatva.
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson ide: magyarnemzet.hu/poszt-trauma
