Barátja, Gyárfás miatt került bajba a főügyész

Gyárfás Tamást már 2017-ben, a Fenyő-gyilkosság miatt újraindított nyomozáskor lehallgatták, amikor a médiaproducer felkereste a barátját, Ihász Sándor akkori fővárosi fellebbviteli főügyészt. Jogi tanácsot kérve átadott neki egy iratot, ami a vád szerint a Fenyő-ügyben új bizonyítékként értékelendő, Ihász azonban elsüllyesztette azt a páncélszekrényében, nem továbbította a nyomozóhatóságnak.

2021. 04. 05. 11:13
null
Ihász Sánodr volt főügyész barátjának, Gyárfás Tamásnak köszönheti, hogy vádlott lett. A vád szerint a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatos új bizonyítékot tartott vissza. Fotó: BachPekaryMate Forrás: MN-archív
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ismeretlen időpontra halasztotta el március végén a bíróság Ihász Sándor volt fővárosi, majd fellebbviteli főügyész büntetőperét, aki immár harmadik éve kénytelen szembesülni a büntetőeljárást eredményező hibájával. Bár a jogász 2018. áprilisi meggyanúsítása óta tagadja, hogy bűncselekményt követett volna el, vagy hibázott volna. A Központi Nyomozó Főügyészségen mindenesetre másként látják a történteket, ami 2020 márciusában vádiratban is testet öltött.

A vád lényege szerint Ihász Sándor még fővárosi fellebbviteli főügyészként 2017-ben

átvette a baráti köréhez tartozó Gyárfás Tamástól egy hanganyag leiratát. Gyárfást elmondása szerint a leiratrészlettel, illetve egy rövid, összevágott hangfelvétellel zsarolta meg egy szlovák maffiózó.

A leirat a Fenyő-gyilkossággal volt kapcsolatos, az ügy nyomozása pedig éppen akkoriban indult újra, amelyről Ihásznak beosztásából fakadóan tudnia kellett. Gyárfás jogi tanácsért fordult a főügyészhez, aki az iratot elhelyezte a páncélszekrényében, ám a vádhatóság szerint Ihásznak fel kellett ismernie, hogy

az irat a Fenyő-ügyben új bizonyíték, így azt továbbítania kellett volna a nyomozóhatóságnak. Mivel ezt nem tette meg, a vádhatóság szerint elkövette a hivatali visszaélést.

 

Ihász Sándor volt főügyész a barátjának, Gyárfás Tamásnak köszönheti, hogy vádlott lett. A vád szerint a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatos új bizonyítékot tartott vissza

A jogász ügyében az előkészítő ülésre 2021. február 3-án került sor. Ha Ihász az előkészítő ülésen beismerő vallomást tett volna, és lemondott volna a tárgyalás jogáról, a nyomozó főügyészség indítványa alapján pénzbüntetésben részesült volna, ám a vádlott az előzetes várakozásoknak megfelelően kitartóan tagadta a vádakat, és ragaszkodott a bizonyítási eljárás megtartásához. Így az eljáró bíró március 26-ra tűzte ki az első tárgyalási napot, amikor Ihász Sándor vádlotti kihallgatására, valamint lehallgatási jegyzőkönyvek ismertetésére került volna sor.

Érdemes megjegyezni: az, hogy lehallgatásokat tett a bíróság a bizonyítás tárgyává, azt az egyébként józan ésszel felmérhető tényt jelenti, hogy Gyárfás Tamást 2017-ben már lehallgatták, így beszélgetéseit Ihász Sándorral szintén rögzítette a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, vélhetően a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) megrendelésére. Az NVSZ, majd a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Ihász vádbeli cselekménye idején már komoly bizonyítékokat gyűjtött össze Gyárfás Tamás meggyanúsításához, majd megvádolásához Fenyő János meggyilkolása ügyében.

A Gyárfás-féle lehallgatások „mellékterméke” volt az Ihász Sándor-féle szál, majd az ellene támasztott alapos gyanú, ami a vádiratban öltött végső formát.

A volt főügyész meglehetősen naivnak tűnhet a történtek tükrében. Ha tényként fogadjuk el az ellene megszületett vádakat, akkor tudnia kellett, hogy a Fenyő-ügyben újrakezdődött a nyomozás, így barátja, Gyárfás Tamás szerepét is ismét megvizsgálhatja a hatóság. Mint ahogy ez meg is történt, a per pedig 2019 telétől már zajlik. Eddig Gyárfás Tamás vádlotti kihallgatása történt meg, majd február végén Portik Tamás is csatlakozott a vádlotti padon Gyárfáshoz. Igaz, egyelőre csak virtuálisan a pandémia miatti korlátozó intézkedések miatt.

Gyárfás Tamásnak (a háttérben Zamecsnik Péter védő) kedvező lehet Portik Tamás vallomása
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A vád lényege szerint Gyárfás Tamás előbb Tasnádi Pétert bízta meg, hogy ölesse meg üzleti ellenfelét, Fenyő Jánost, amit Tasnádi el is vállalt, még az előleget is felvette, ám nem teljesítette a megbízást. Erre Gyárfás – így a vádhatóság – Portik Tamást bujtotta fel Fenyő megöletésére, Portik pedig Jozef Roháčcsal agyon is lövette a médiamogult. Roháč egyesített ügyben felelt Fenyő megölése és az Aranykéz utcai robbantás miatt – amelyben Boross Tamás és három járókelő vesztette életét – amiért jogerősen életfogytiglani fegyházat kapott. Az egyesített perben vádlott volt Portik is, akit az Aranykéz utcai merénylet felbujtásával vádoltak, végül azonban mindössze Boross meggyilkoltatásáért ítélték 13 év fegyházra, ám a Fenyő-ügynek akkor még nem volt a vádlottja.

Portik Tamás a büntetés-végrehajtási intézet tárgyalótermében, a Fenyő-gyilkosság miatt indult perben
Fotó: HírTV/Riasztás

A Gyárfás Tamás szerepét 2017-től újravizsgáló nyomozás során felmerült új bizonyítékok alapján vádolták meg Portikot is felbujtással, ám az ő esetében a büntetőeljárásról szóló törvény értelmében perújítást rendeltek el a fent részletezett egyesített ügy Fenyő-gyilkosságra vonatkozó részében. A perújítást aztán célszerűségi okból egyesítették a Fővárosi Törvényszéken a Gyárfás Tamás ellen indult perrel.

A Fenyő-ügyben április 20-ra tűzte ki Póta Péter bíró a következő tárgyalási napot, amikor is – ha a járványkorlátozások már megengedik – a Gyárfás Tamás és Portik Tamás között lezajlott, Portik által titokban felvett és a bizonyítási eljárás részévé tett beszélgetéseket fogja meghallgatni a bíróság. Ihász Sándor perében azonban egyelőre nincs kitűzve a tárgyalás napja.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.