A házalók többsége csaló vagy trükkös tolvaj

Több mint tíz éve már nem lehet kitiltani a házalókat egyetlen településről sem. A mozgó kereskedéshez azonban engedély kell, azok, akik csalni, lopni akarnak a házalás álcája alatt, nem kérnek hivatali hozzájárulást.

Végh Attila
2020. 10. 22. 11:07
Békéscsaba RK elfogás
Forrás: police.hu
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Letartóztatta a bíróság annak a bandának a tagjait, akik pár ezer forintos bóvlit adtak el idős embereknek százezrekért, gyógyászati, márkás termékként. Az október 22-én meghozott határozat szerint ez a két férfi és egyikük párja egy ideig biztos nem házalhat, de a rendőrség bűnügyi felderítésének adatai szerint a koronavírus-járvány idején – így két hónapja a második hullámban is – megnőtt a házhoz járó kereskedelmi tevékenységgel álcázott jogsértések száma.

Törvénysértő volt

A törvény nem tiltja a házalást, lekerültek a települések névtáblái mellől a Házalni tilos! plakátok. 2005 és 2011 között direkt bűnmegelőzési szempontból engedélyezték ezt az önkormányzati hatáskör alá tartozó tiltást, az elszaporodó átverések, lopások miatt. Annak is tilos volt házalni, aki tényleg csak kereskedni akart, a szabálysértőket a rendőrség előállította, a település szabálysértési hatósága pedig megbüntette.

2011-ben egy állampolgári panasz miatt ombudsmani vizsgálat indult a tiltó határozatok kivizsgálására. A kormányhivatalok felmérése alapján 36 önkormányzati rendelet és három határozat eleve törvénysértő volt a tiltásokkal. A ma is hatályban levő kereskedelmi törvény alapján egyértelmű: az önkormányzatok nem írhatnak elő korlátozásokat a házaló kereskedelmi tevékenységgel összefüggésben, valamennyi ilyen tartalmú előírás törvénysértő, ezért a tiltó táblákat levetették.

Egynapos engedély

Horváth László büntetőjogász szerint több kérdést is felvet a mozgó árusok tevékenysége, még akkor is, ha van köztük olyan, aki valóban csak kereskedni szeretne. A Magyar Nemzet kérdésére a szakember elmondta, ma is csak akkor kereskedhet valaki egy adott településen, ha ezt bejelenti, és a jegyző erre határozott ideig tartó – általában egynapos – engedélyt ad. A házalók jelentős része azonban nem kér ilyen hozzájárulást, így aztán alap probléma, hogy egyéb jogsértés nélkül is hogyan érvényesíthető a garancia, a termék visszavásárlása, a számlaadási kötelezettség, ami minden magyarországi kereskedőre érvényes.

A rendőrök tapasztalatai szerint a házalás, illetve az ahhoz kapcsolódó, a kereskedelmi szabályokon túli jogsértések a vidéki régióra jellemzőek, a sértettek pedig szinte minden esetben idős, magányos, tájékozatlan polgárok, akik még hisznek az emberi jóságban, a tisztességes kereskedésben. A csalók meg rendkívül jó emberismerők, behízelgő a modoruk, a fellépésük, jótékonyságot színlelnek. Az ügyesebbek még felderítést is végeznek a település boltjában, kocsmájában, így a legendájukhoz hozzá tudják tenni, hogy a helyi háziorvos, patikus vagy éppen a polgármester ajánlásával kereskednek, az ezekhez az emberekhez kapcsolódó bizalom az, ami előbb megnyitja a sértettek ajtaját, majd a pénztárcáját.

Százmilliót kaszáltak

Molnár Gábor nyugalmazott rendőr alezredes, biztonságtechnikai szakértő szerint a találékony csalók a kiszemelt sértettek felkészületlenségére alapoznak. Szezonálisak a trükkjeik és az áruik is, ilyenkor, tél előtt szén-monoxid-mérőt, ablakszigetelést, fűthető paplanokat kínálnak, hamisítva ezekhez egy ismert világmárka eredetiségét igazoló tanúsítványt is. Az orvosi, gyógyászati eszközök is kelendőek – ezekhez kell az adott háziorvos neve –, egy szombathelyi banda két éve százmilliós csalást követett el ilyen termékekkel, még külön irodákat, rendelőket is béreltek, ahol magukat orvosnak kiadva árusították a silány hamisítványokat. A legarcátlanabb házaló a nyírségi roma falvak idős embereit szedte rá, amikor a holokauszt áldozatainak, illetve utódjaiknak a kártalanításával házalt.

A rendőrség statisztikái szerint tíz házalóból nyolc esetben mindig kapcsolódik a kereskedelmi szabálysértések mellé egy köztörvényes bűncselekmény is. A tűzifa árusoknál a vásárló megkárosítása fordulhat elő, mely során csalnak a mérleggel és a vevő a kifizetett áru felét kapja csak meg. Ennél durvább a hamis áruval történő átverés, ez már csalásnak minősül, hiszen a házaló szándékosan, előre megtervezve téveszti meg a vásárlót. A legsúlyosabb büntetőjogi kategória, amikor a házalás álcájával a sértettet meg is lopják, kifosztják, a figyelmét elterelve kifigyelik hol tartja a pénzét és elvisznek mindent. Országos átlagban évente 100-150 ilyen jogsértési ügyben indul eljárás, de ennél több lehet az áldozat, vannak akik nem mernek feljelentést tenni – sok esetben szégyenlik, hogy lépre csalták őket –, de olyan sértett is van, aki csak a bűnözők elfogása után, a rendőröktől tudta meg, hogy hónapokkal ezelőtt ő is a házaló tolvajok áldozata lett, de még észre sem vette a hiányt.

Bóvlit árultak

A Békéscsabai Rendőrkapitányság nyomozói és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság közterületi támogató alosztályának rendőrei október 19-én Orosházán és Salgótarjánban, egyszerre, összehangolt akcióban fogtak el egy házaló bandát, akik idén március óta, a koronavírus első hullámának korlátozó intézkedéseit kihasználva csaltak, az áldozatoknak azt mondva, direkt az ő kisegítésükre mennek házhoz. Egy negyvenéves nőt és egy 36 éves férfit, míg az utóbbi helyszínen egy szintén 36 éves férfit fogtak el. Bizonyíthatóan hat idős embert vertek át, tízezer forintos gyógyászati paplanként kínált vásári bóvlit adtak százezrekért, több mint kétmillió forintot kicsalva áldozataiktól. A nyomozók azt felételezik, ez a trió járta Tolna, Vas és Győr-Sopron megye kis településeit is, ahol legalább öt sértettnek adták el a hamisítványokat. Elfogásukkor autójukban és az egyik férfi garázsában hatvan darab hamis, „gyógyászati ” paplan volt, ha ezeket sikerül értékesíteniük, az ugyanennyi újabb sértettet jelentett volna, a csalóknak meg több mint tizenkét millió forintos hasznot.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság és az ügyészség előterjesztésére a Békéscsabai Járásbíróság a csalás elkövetéssel gyanúsítható férfiakat és nőt letartóztatta. A nyomozók lefoglalták autójukat is, vizsgálják, hogy összesen hány bűncselekményt követhettek el.

Fotó: Police.hu

A rendőrség kéri az időseket, hogy házaló árusokat ne engedjenek be! Ha úgy látják, hogy kedvező ajánlatot kaptak, akkor az árust hívják vissza egy későbbi időpontra, amikor gyermekeik, unokáik vagy szomszédok is ott vannak! Együtt mérlegeljék, hogy az a dolog, amit meg szeretnének vásárolni, megfelelő minőségű-e, és az ára a minőséget, illetve a piaci árakat is figyelembe véve valóban kedvező-e. Ha vásárolni szeretnének, akkor ne egyedül fogadják az árusokat és soha ne vegyék elő előttük az összes megtakarított pénzüket!

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.