Csíksomlyó: egy biztos, a búcsút megtartják

Bár még mindig nem tudni pontosan, hogy kik vehetnek majd részt a hagyományos pünkösdi csíksomlyói búcsún, az biztos, hogy a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregbe szervezett eseményen maszkot kell viselni, és tartani kell a kellő távolságot is. Közben kiderült az is, hogy egy moldvai származású csángómagyar pap lesz az idei csíksomlyói búcsú szónoka.

2021. 05. 13. 19:00
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Miután a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közbenjárására a román kormány levette a tiltott rendezvények listájáról a zarándoklatokat, búcsúkat,

idén meg lehet tartani a csíksomlyói búcsút is

– erről Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere tájékoztatott Facebook-oldalán. Kifejtette, hogy a továbbiakban lehet ilyen jellegű vallási rendezvényeket tartani, de az Egészségügyi Minisztériumnak és a Kulturális Minisztériumnak közös módszertant kell ezekre kidolgoznia. A politikus jelezte, hogy a módszertan a napokban elkészül. – A csíksomlyói búcsún járványügyi szabályozással, meghatározott létszámban vehetnek részt zarándokok. Amint a módszertant az illetékes minisztériumok megalkotják, az alapján elkészül a részvételi szabályzat, amelyet közölni fogunk – mutatott rá Korodi Attila.

A járvány miatt részvételi szabályzat is készül, de a búcsú ezzel együtt a hagyományos módon zajlik
Fotó: archív/Magyar Nemzet

Bár még a részvételi szabályzat nem készült el, az

bizonyos, hogy korlátozások mindenképpen lesznek. Amikor ugyanis a román kormány határozott a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet harmincnapos meghosszabbításáról, és enyhített a korlátozásokon, a kabinet úgy hagyta jóvá az egyházi zarándoklatok megrendezését, hogy azokon maszkot kell viselni, és távolságot kell tartani.

– A csíkszeredai közösség húsvétkor példásan bizonyította, hogy a közegészségügyi szabályok betartásával, fegyelmezetten tud részt venni az ételszentelésen. Biztos vagyok abban, hogy ugyanez a fegyelmezettség fogja jellemezni mindazokat a zarándokokat, akik ellátogatnak idén a búcsúba – idézte az RMDSZ közleménye Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettest. A politikus a csíksomlyói búcsút a Kárpát-medencei magyarság egyik legjelentősebb keresztény eseményének nevezte, amelyre felekezeti hovatartozástól függetlenül érkeznek zarándokok.

Az viszont már eldőlt, hogy egy moldvai származású csángómagyar pap lesz az idei csíksomlyói búcsú szónoka – ezt tegnap a Romkat.ro portál közölte a búcsút szervező csíksomlyói ferencesekre hivatkozva. A Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben tartandó pünkösdszombati misén Salamon József gyimesbükki plébánost kérték fel ünnepi szónoklatra.

A búcsús szentmisét Kerekes László gyulafehérvári segédpüspök mutatja be. Urbán Erik, az erdélyi ferences rendtartomány főnöke arra kérte a búcsúra igyekvőket, hogy figyeljék, és tartsák be a járványügyi szabályokat.

Azoknak, akik nem tudnak elzarándokolni a csíksomlyói hegynyeregbe, Urbán Erik azt javasolta, hogy kisebb közösségekben, kivetítőkön nézzék a mise élő közvetítését, hogy valamilyen módon ők is részesülhessenek a közösségi élményből.

Közben Korodi Attila azt közölte a Facebook-oldalán, hogy a csíkszeredai polgármesteri hivatal önkénteseket keres a csíksomlyói búcsú zökkenőmentes lebonyolításához. – Az önkéntesekre május 22-én, a nyeregben lesz szükség. Jelentkezési határidő: május 19. Nélküled nem fog menni! – szól a polgármester által közzétett felhívás.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.