Együttműködési megállapodást írt alá a Honvédkórház és a Bethesda Gyermekkórház

A jobb betegellátás érdekében új együttműködési megállapodást írt alá a Bethesda Gyermekkórház és a Magyar Honvédség Egészségügyi Központja (Honvédkórház) csütörtökön Budapesten.

Forrás: MTI2019. 04. 04. 19:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Velkey György, a gyermekkórház főigazgatója köszöntőjében utalt arra, hogy a két intézmény együttműködése bő évtizedes, ezt öntik most új formába. Elmondta: a két kórház – bár profilja eltér – a legmagasabb ellátási szintet képviseli az észak-közép-magyarországi területen, és számos szakterületen segíti egymás munkáját.

A főigazgató ezek között a sürgősségi, az égés-, plasztikai, baleseti és szájsebészeti, az intenzív terápiás, a szülészet-nőgyógyászati és az újszülöttellátást emelte ki. Úgy fogalmazott, mindkét intézmény elkötelezett a legmagasabb szintű, modern, de a tradíciókban gyökerező gyógyítás mellett.

Kun Szabó István, a Honvédkórház parancsnoka azt mondta, két olyan intézmény újítja meg szakmai együttműködését, amely nem az Állami Egészségügyi Ellátó Központ fenntartása alatt működik, de az állami területi ellátásból nagyban kiveszi a részét. A Honvédkórháznak nagy intézményként is szüksége van társkórházakra, és erre jó partner a Bethesda. A fenntartó Honvédelmi Minisztérium szintén elkötelezett a magas szintű ellátás mellett, és ehhez partnerkórházakra van szükség – fűzte hozzá.

Bogárdi Szabó István, a Bethesdát fenntartó Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke arról beszélt, hogy a gyógyításban egyfajta belső motiváció készteti együttműködésre a szereplőket, nem riválisként, „kényelmetlen szomszédként”, hanem partnerként tekintve egymásra.

Stubnya Gusztáv, az Egészséges Budapest Program egészségfejlesztési igazgatója azt mondta, sokat dolgoznak azon, hogy a felnőtt- és a gyerekellátási központ bizonyos egységet képezzen, és ehhez a most aláírt együttműködési megállapodás is egy lépés.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.