Elkezdték vizsgálni a karanténba került diákokat

Forrás: MTI2020. 02. 24. 8:12
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megkezdődött a vizsgálata annak a tizenegy középiskolás lánynak, két tanáruknak és a két sofőrnek, akik Olaszországból tértek haza, és a koronavírus miatt karanténba kerültek – mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

A főorvos elmondta, a diákok és a felnőttek is jól vannak, panasz- és tünetmentesek, lázuk nincsen. Emlékeztetett, hogy az országos tisztifőorvos 14 napra rendelte el a karantént, így addig valamennyien a kórházban maradnak.

Hangsúlyozta, nem azt kell nézni, hogy honnan érkeztek, hanem, hogy voltak-e veszélynek kitéve; a diákoknak Milánó mellett, egészen közel volt a szállásuk ahhoz a területhez, amelyet az olasz hatóságok hermetikusan lezártak, ezért van szükség a karanténra.

„Folyamatosan ellenőrizzük őket, egészségügyi felügyelet alatt állnak, reméljük, nem lesz semmi baj” – mondta. Hozzáfűzte: az ilyen járványokat csak drasztikus intézkedésekkel lehet megfékezni vagy lassítani, így valószínű az is, hogy további hasonló intézkedések lesznek Olaszországban.

Szólt arról is, hogy az a három magyar, aki (egy óceánjáró hajóról hazaérkezve) korábban került karanténba, továbbra is jó állapotban van. A vizsgálatok alapján nincs nyoma annak, hogy bármely vírusfertőzéstől szenvednének. Nekik péntekig, illetve szombatig kell a kórházban maradniuk.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.