Fekete-Győr: Gyurcsány elveszítette a kontrollt pártja felett

A Momentum vezetője a Népszavának adott interjúban úgy fogalmazott: „senki nem fog lámpavason lógni”, bár erre éppen párttársa, Szarvas Koppány Bendegúz, józsefvárosi önkormányzati képviselő utalt nemrégiben a Fidesz politikusaival kapcsolatban. Fekete-Győr András elszámoltatná leendő szövetségeseit, a korábban vezető tisztségeket betöltő baloldali politikusokat is, és fontosnak tartja, hogy egy magyar is ugyanúgy tudjon számolni, írni, olvasni, mint egy osztrák vagy egy német.

Veres László István
2020. 08. 25. 13:45
FEKETE-GYR Andrs
Fotó: MTI/Krizsán Csaba
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Nekem úgy tűnt, hogy a DK elnöke elveszítette a kontrollt saját pártja felett, ami már a manipulált hangfelvételnél elkezdődött, és a gödi DK-sok nemet mondásával folytatódott – jelentette ki Fekete-Győr András a baloldali lapnak adott interjúban. A Momentum elnöke úgy véli, hogy Göd nem országos jelenség, hanem egy csúnya kivétel, 2022-ben pedig az ellenzék akár 54 körzetben is nyerhet, 27-28 helyen pedig pártja lehet a befutó. A liberális politikus a saját miniszterelnök-jelöltségéről szóló kérdésre úgy válaszolt, az ezzel kapcsolatos döntés még nem esedékes. Kifejtette azt is, hogy bár a Fidesz–KDNP-vel szemben a közös lista valóban egyszerűbb helyzetet teremthet a választópolgárok számára, ám jelenleg minden negyedik momentumos szavazó úgy gondolja, hogy a múltnak és a jövőnek külön listán kell indulnia.

– A közös fellépéshez közös program kell. Hogyan lehet egyszerre jobb- és baloldali, valamint liberális programot alkotni? – tette fel a kérdést a lap, amire Fekete-Győr úgy válaszolt: a közös munka most ott tart, hogy minden párt programjában keresik a közös pontokat, valamint az ellentéteket. Hozzátette: az oktatás, az egészségügy és a szociálpolitika lehet az, amit a „közös zászlóra fognak hímezni”, továbbá felgyorsítanák az eurózónához való csatlakozást is.

– Mindenkinek fontos, hogy egy magyar is ugyanúgy tudjon számolni, írni, olvasni, idegen nyelven beszélni, mint egy osztrák vagy egy német. [...] Aligha lehet kétséges, hogy az Orbán-rendszer a tudás és egészség ellen van, a pénz és a hatalom pártján állva – fejtegette a budapesti olimpiarendezés elkaszálásával debütáló párt elnöke, aki úgy emlékszik, hogy azért kezdtek el politizálni, hogy az egészségügyet és az oktatást felvirágoztassák Magyarországon.

Fekete-Győr András kijelentette, amennyiben hatalomra kerülnek: „Senki nem fog lámpavason lógni, de lesznek büntetőügyek, mert kell, hogy legyen következménye az elmúlt évtizedek bűneinek. Ez vonatkozik nem kormánypárti személyekre, politikusokra is.” – A közpénzszivattyúként meggazdagodó oligarchák vagyonával lesz dolgunk, de erről még nem beszélek – közölte sejtelmesen a pártelnök, aki az őszerinte innovatív és versenyképes tudással felvértezett cégeket támogatná, akár „a közösből is”.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.