Fülöp Attila: A kormány elkötelezett a fogyatékkal élők munkához jutásának támogatásában

A kormány elkötelezett az akadálymentesítés és a fogyatékkal élők munkához jutásának támogatásában – hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Forrás: MTI2019. 07. 16. 13:13
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fülöp Attila a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) Hermina úti székházában mondta ezt, ahol bemutatták a látássérült emberek számára – akadálymentesen használható okostelefonokra fejlesztett alkalmazással – távoli segítségnyújtást végző Távszem elnevezésű szolgáltatást.

Az államtitkár közölte, a kormány szeretné elősegíteni a fogyatékkal élők munkához való hozzáférését, mert „ez az egyetlen, ami az önálló életet és döntést (...) hosszú távon tudja segíteni”.

A Távszem ennek a célkitűzésnek „tökéletesen” megfelel, mivel megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztat és a mindennapi élethelyzetekben a növeli hozzáférhetőséget – jelezte. Elmondta azt is, hogy a Széchenyi 2020 program 470 millió forinttal támogatta a kezdeményezést.

Fülöp Attila beszámolt róla, hogy 2010 és 2018 között 18-ról 48 százalékra nőtt a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása. Mintegy 4 milliárd forintos támogatásból valósítanak meg hasonló programokat a fogyatékossággal élőket képviselő civil szervezetek – jelezte.

Nagy Sándor, az MVGYOSZ elnöke a többi között arról beszélt, hogy fejleszteni kell a látássérült emberek digitális kompetenciáit, hogy életük, munkavégzésük könnyebb legyen.

Az eseményen kiosztott tájékoztató szerint a Távszem projekt célja, hogy a vak és gyengénlátó emberek akadálymentesen használható mobileszközök segítségével jussanak magas színvonalú, internet-alapú segítő szolgáltatásokhoz.

Az alkalmazáson keresztül elérhető operátorok, az eszközök kamerája segítségével „a látássérült felhasználó helyett látva”, szóban adják át a számukra szükséges, kizárólag vizuálisan hozzáférhető információkat. Ez lehet például egy termék neve, lejárati ideje, kézírásos vagy nyomtatott szöveg.

A projekt során 13 megváltozott munkaképességű embert képeztek operátorrá, az alkalmazás használatának elsajátítását 22 mentor segíti és összesen 800 látássérült kap a Táveszem használatára alkalmas okostelefont – derült ki a tájékoztatásból.

A program szakmai vezetője, Nagyné Benke Mónika a Távszem történetét is felidézve elmondta, hogy „elképesztően nagy” az igény az önálló életvitelt segítő, Európában is egyedülálló alkalmazás használatára.

Az eseményen Kósa Ádám, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (Sinosz) elnökének videóüzenetét is lejátszották, amelyben azt is felidézte, hogy a Sinosz által fejlesztett Kontakt nevű jelnyelvi videó-tolmácsszolgáltatást adta az ötletet a Távszem létrehozásához. „Mától egy csodát ismét hétköznapivá fogunk tenni” – utalt az alkalmazás jelentőségére Kósa Ádám.

A sajtótájékoztatón bemutatták az alkalmazás működését is, amelynek során az operátor egy rövid, a telefon kamerája elé tartott szöveget olvasott fel.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.