Gyurcsány bírálója átült a DK frakciójába

Magyar Nemzet
2019. 12. 10. 8:24
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Országgyűlés hétfőn a napirend elfogadása után a bizottsági jelentések vitájára tért át. Az elnöklő Lezsák Sándor bejelentette: a nap folyamán Bősz Anett független képviselő arról tájékoztatta a házelnököt, hogy csatlakozott a Demokratikus Koalíció (DK) frakciójához. Lépése legalábbis meglepő, hiszen nem is oly rég még egészen más szellemben nyilatkozott Gyurcsányról a DK-frakció friss tagja.

„Nem állítom, hogy a probléma neve Gyurcsány Ferenc. Azt állítom, hogy amit ő tesz, rombol. Nem is akárhogyan. A kérlelhetetlen rendszerellenzéki szerepében tetszelgő politikus és pártja fő kommunikációs vonala a moralizálás, ugyanakkor tettei – általuk létrehozott blogoldalak és apróbb internetes hírcsatornák – egyetlen célja, hogy a demokrata ellenzéki oldalon mozgolódó politikusokat lejárassa, közöttük viszályt szítson. Ez nem konstruktív magatartás, és morális szempontból is elbukna. Leginkább azért, mert eredménye az egész ellenzék módszeres szétverése.” – írta a Reflektor.blog.hu-ra 2016-ban az akkor még a Liberálisok színeiben feltűnő politikus.

A Híradó.hu szintén 2016-ban így összegezte a politikus Kossuth rádió­nak adott nyilatkozatát: „Arra a riporteri kérdésre, hogy Gyurcsány Ferenc lehet-e az akadálya a baloldali ellenzéki összefogásnak, azt válaszolta, sokan mondják ezt. Hangsúlyozta, az akadály egy magatartástípus, ha valaki képtelen arra az alázatra, hogy megkeresse a helyét egy ellenzéki együttműködésben, és adott esetben kettőt hátralépjen.”

Kerestük telefonon a Liberálisok elnökét, hogy megkérdezzük 2016-os kijelentései kapcsán, amikor Gyurcsány Ferencet a baloldal, sőt az összellenzék legrombolóbb alakjának tartotta, de lapzártáig kísérleteink nem jártak eredménnyel. Többek között azt kérdeztük Bősz Anett-től: korábban, 2016-ban Gyurcsány Ferencet a baloldal, sőt az egész ellenzék egyik legkártékonyabb, legrombolóbb személyiségének nevezte, most azonban mégis a DK országgyűlési frakciójába ült be.

Fenntartja Gyurcsány Ferenccel kapcsolatos 2016-os véleményét, akkori nyilatkozatait? Miért pont a DK parlamenti frakciójába ült be? A frakció választása azt jelenti, hogy revideálta nézeteit a DK elnöke kapcsán? Végezetül azt is szerettük volna megtudni az ellenzéki képviselőtől, hogy jelenleg mi a véleménye Gyurcsány Ferencről mint ellenzéki politikusról, a DK elnökéről.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.