Hamarosan nyolcszázezer fölé emelkedik a beoltottak száma

– A magyar lakosság átoltottsága jóval az európai uniós átlag felett van, hazánkban a héten több mint nyolcszázezerre nőhet a beoltottak száma – mondta György István, az országos oltási munkacsoport vezetője az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján. Müller Cecília pedig arról beszélt, hogy továbbra is be kell tartani a védelmi intézkedéseket, mert a vírusmutánsok sokkal fertőzőképesebbek, és súlyosabb megbetegedést képesek okozni, mint a korábban megismert vírustörzs.

Veres László István
2021. 02. 23. 14:54
null
A koronavírus-járvány rámutatott, hogy bővíteni kell az egészségügyi szakképzési formákat MTI/Krizsán Csaba Fotó: Krizsán Csaba
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Magyarországon eddig több mint 457 ezren kaptak legalább egy oltást, közülük közel 206 ezren már a másodikat is, így hazánk lakosságának az átoltottsága erősen az uniós átlag felett van – közölte György István. Az országos oltási munkacsoport vezetője hozzátette, hogy nálunk is terjed a brit vírusmutáns, ezért a védekezésben még nagyobb szerepe van a védőoltásoknak. Arra kérnek mindenkit, hogy aki még nem tette meg, az regisztráljon.

– Magyarország előrelátóan és jól döntött, amikor az akadozó központi mellett más forrásokból is beszerzett vakcinákat. Ennek köszönhetően ezen a héten 275 ezer embert tudunk beoltani a kínai Sinopharm-vakcinával, és megérkezett százezer adag, orosz gyártmányú védőoltás is

– hangsúlyozta. György István emlékeztetett, hogy megtörtént az egészségügyi dolgozók és az idősotthonok, bentlakásos szociális intézmények lakóinak, dolgozóinak átoltása. Kitért rá, hogy a következő napokban a háziorvosok 275 ezer, regisztrált idős embert tudnak beoltani a kínai, 41 750, hatvan év alatti krónikus beteget az AstraZeneca készítményével, a 66 kórházi oltóponton pedig 52 ezer, regisztrált idős ember kap oltást a Pfizer vakcinájával.

– Ez összesen 368 ezer ember oltását jelenti, de ehhez az szükséges, hogy a behívottak el is menjenek az oltásra

– emelte ki. György István véleménye szerint a Magyarországon elérhető valamennyi vakcina biztonságos, és hatásos védelmet nyújt a vírusfertőzés ellen. A területi közigazgatásért felelős államtitkár tájékoztatása szerint a háziorvosok az oltakozók behívásához adminisztrációs segítséget kaphatnak az önkormányzatokról.

– Világszerte már 111 millióan fertőződtek meg, és közel két és fél millióan haltak bele a betegség szövődményeibe. Hazánkban is zajlik a járvány harmadik hulláma, amely bizonyos mértékig súlyosabb, mint az eddigiek, mivel emelkedik a kórházban ápoltak, illetve a gépi lélegeztetésre szorulók száma, és az elhunytak számát sem sikerül tartósan száz alá csökkenteni – mondta Müller Cecília. Az országos tiszti főorvos úgy véli,

az adatok javulását csak a védőoltással lehet elérni, szerencsére azonban folyamatosan érkeznek a vakcinaszállítmányok Magyarországra, és immár ötféle vakcina áll a rendelkezésünkre.

Felhívta a figyelmet az emberek egyéni felelősségére is. Mint mondta, a védekezés szabályai egyrészt feledésbe merültek, másrészt az emberek bele is fáradtak a védekezésbe. – A védelmi intézkedéseket azonban továbbra is kitartó türelemmel be kell tartanunk, mert a már hazánkban is jelen lévő mutáns törzsek sokkal fertőzőképesebbek, és az is igazolódni látszik, hogy súlyosabb megbetegedést képesek okozni, mint a korábban megismert vírustörzs – hangsúlyozta. Beszámolt róla, hogy Magyarországon már háromféle vírusvariánst azonosítottak: a brit mellett itt van a cseh és egy ahhoz nagyon hasonló mutáns is. Hozzátette:

az egyéni felelősségünk körébe tartozik a védőoltások felvétele is. – Ne féljünk tőle, ne hezitáljunk, és ne az interneten terjedő hamis hírek alapján döntsünk, mert nem tudható, hogy kinél hogyan folyik majd le a betegség, illetve a poszt-covid szindróma. A Magyar Nemzet kérdésére elmondta, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központban minden gyártási tételt minden oltóanyag, tehát a „nyugati” vakcinák esetében is megvizsgálnak.

Ez a dokumentumok áttanulmányozásával és/vagy laboratóriumi vizsgálatokkal történik, ezt követően szabadítják fel az oltóanyagot emberi felhasználásra. Beszélt arról is, hogy a vírusfertőzésből kigyógyultaknak is javasolják, hogy oltassák be magukat, mert az oltás nagyobb fokú védettséget ad. Müller Cecília tudatta, hogy a Pfizer-oltóanyag ellenjavallt, ha valakinek bármilyen okból volt már súlyos anafilaxiás reakciója, nekik másik vakcinát javasolt beadni. Az AstraZeneca vakcinája pedig annál hatékonyabb, minél később adják be a második dózist. Ezért javasolni fogják, hogy az emlékeztető oltást ne három, hanem hat hét után kapja meg a páciens.

– A maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt az elmúlt 24 órában összesen 137 esetben intézkedtek a rendőrök – mondta az operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese. Kiss Róbert közölte: a kereskedelmi üzletekre, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 834 rendőri intézkedésre volt szükség. Ebből 214 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztását állapították meg,

620 esetben pedig az üzletek korlátozott nyitva tartására vonatkozó szabályokat nem tartották be, vagy az ott tartózkodás tilalmát szegték meg. Közölte: tegnap két vendéglátóhelyet zárattak be hat-hat hónapra, az egyik egy acsai söröző volt, a másik pedig a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kengyel településen történt.

Az alezredes tájékoztatása szerint a kijárási tilalom és a közterületi magatartási szabályok, illetve a közterületi csoportosulások tilalmának megsértése miatt tegnap 359 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök. Tudatta azt is, hogy hétfőn is ellenőrizték a Magyarország területén személyforgalomban átutazókat, a tranzitszabályokat megsértők ellen 51 esetben léptek fel. Beszámolt róla, hogy tegnap 5238 esetben rendeltek el hatósági házi karantént, így jelenleg 26 549 személlyel szemben van érvényben ilyen korlátozó intézkedés. Közülük 2675-en vállalták, hogy a rendőrség mobiltelefonos applikáció segítségével ellenőrizze, betartják-e a karanténszabályokat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.