község
Választásokat tartanak a Velencei-tónál
Kőszegdoroszlón polgármestert és képviselőket, Gárdonyban pedig önkormányzati képviselőket választanak.
– A gyanúsított rendezett körülmények között él, és három kiskorú gyermekről gondoskodik, valamint ő maga hívta a rendőröket a késelés után, ezért nem kell attól tartani, hogy megpróbálná magát az eljárás alól kivonni.
Így a sofőr letartóztatását sem indítványozták, aki várhatóan még ma hazamehet a családjához
– mondta az RTL Híradónak Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
Mint ismert, péntek éjjel a budapesti Hungária körút és a Thököly út sarkán
egy hazafelé tartó, szolgálaton kívüli buszsofőr megszúrta az egyik utast. Az összetűzés során a 23 éves férfi életveszélyesen megsérült.
A buszsofőr azt vallotta, hogy maszkviselésre szólította fel az utastársait, azok azonban visszaszóltak neki, hergelni kezdték, ezért ő leszállás után a megállóban használta a kését. A rendőrök még a helyszínen őrizetbe vették. Naszályi Gábor, a szakszervezet vezetője szerint életszerű, hogy provokálhatták a kollégáját, aki évtizedek óta van a szakmában, s eddig minden évben megfelelt az orvosi és pszichológiai alkalmassági vizsgálatokon.
Kőszegdoroszlón polgármestert és képviselőket, Gárdonyban pedig önkormányzati képviselőket választanak.
Visszatér a nyári kánikula.
Brüsszel egy évtizede támadja a magyar kormányt, miután megállította az illegális migrációt.
„Öcsi, milyen diktatúra van ott, ahol megtöltesz három stadiont, mocskolódhatsz, a drogba és a halálba taszíthatod a fiatalokat?” – kérdezte az Edda vezetője.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.