Hüllő- és madárköltöztetés az atomerőmű mellett

A legtöbb új odúban már másodjára költöttek a madarak az idén annak a programnak a segítségével, amelyik a Paks II projekt telephelyén élő állatok átköltöztetését célozza. A beruházási területen hüllők, kétéltűek és emlősök is élnek, az azoknak kijelölt menedékhelyek háborítatlanok maradnak az építkezés alatt. A környék madárfajokban kivételesen gazdag, megóvásuk kiemelt feladat.

2020. 10. 06. 11:08
null
Forrás: Paks II. Zrt.
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A természetvédelem is kiemelt figyelmet kap a Paksi Atomerőmű kapacitásfenntartó beruházása, a Paks II projekt kivitelezése, sőt már annak előkészítése alatt is. Az atomerőmű létesítését megelőzően elvégzendő feladatokat a projekt számára kiadott környezetvédelmi engedély táj- és természetvédelemre vonatkozó előírásai határozzák meg – idézte fel a Paks2.hu.

Menedékterületeket jelöltek ki

– Odúkkal gondoskodnak a madarakról, hüllőket, kétéltűeket költöztetnek a menedékterületekre, védik az őshonos növényeket a projektben. A természetvédelmet az atomerőmű-beruházás során kiemelt jelentőségű kérdésként kezeli a Paks II. Zrt. – hangsúlyozta Lenkei István, a társaság vezérigazgatója. A megvalósítás az MVM Erbe Zrt. feladata, a munkák elvégzése az előző évekhez hasonlóan idén is folyamatos és eredményes Lenkei István beszámolója szerint.

Fotó: Paks II. Zrt.

A programban menedékterületeket jelöltek ki, ahová a leendő erőmű építési területéről áttelepítik az állatokat. Emellett odúk kihelyezésével madarak megtelepedését segítik elő, hogy a majdani létesítmény területéről átköltözve háborítatlanul élhessenek tovább, majd a kivitelezés után újra elszaporodhassanak a környező zöldterületeken. Ebben a programban az apróbb madárfajták az idén már másodjára fészkeltek és költöttek az új helyükön. A kezdeményezés azért is fontos, mert a környék kifejezetten gazdag madárfajokban: a Magyarországon költő, megközelítőleg kétszáz madárfaj közül a 2020. tavaszi terepbejárások során hatvanhármat figyeltek meg a szakemberek. Érdekesség a barna kánya és a kabasólyom fészkelése is, valamint az erdei fülesbagoly és a vörös vércse megtelepedése az északi menedékterületen. A beruházási terület szomszédságában pedig a hazánkban fogyatkozó fecskék mindhárom faját megfigyelték, ráadásul a molnárfecskének többszázas telepét tartják itt nyilván.

Fészkek és költőládák

Idén amellett, hogy ellenőrizték és szükség esetén javították a korábban kihelyezett odúkat, újakat is telepítettek. Az énekesmadarak fészkelésére alkalmas, úgynevezett B típusú odúk többsége gazdára talált. Emellett a gáthoz közel eső akácosba egy D típusú költőodút is kihelyeztek, amelyben széncinege költött a szakemberek ottjártakor. Egy kisebb tisztás szélén, hatméteres magasságban baglyoknak készített speciális költőládát szereltek fel.

Fotó: Paks II. Zrt.

A déli menedékterületre már az idei év első felében hüllőket és kétéltűeket telepítettek át a hidegvíz- és a melegvíz-csatorna közti szigetről. (A hidegvíz-csatorna a Dunából biztosítja a hűtővizet az erőműnek, a melegvíz-csatornán pedig a felmelegedett víz kerül vissza a folyamba.) A szakemberek arról is gondoskodnak, hogy a telephelyen élő emlősöknek a munkák elkezdésekor lehetőségük legyen a menedékterületre költözni. A növényzet védelmére is kiterjed a program, amelyben a nyílt homokpusztagyep megőrzé­séért az északi menedékterület cserjésedésének megállítását célzó munkát végeznek a szakemberek.

Zöld város

Paks városában pedig a zöldítésről gondoskodnak. Amellett, hogy évente kétszáz-háromszáz fával gyarapodik az állomány a város közterüle­tein, nemrégiben 1000 fát Paksra! névvel faültetési akciót hirdetett meg az önkormányzat a PIP Közép-Duna Menti Térségfejlesztési Nonprofit Kft. és a DC Dunakom Zrt. közreműködésével. A Paksihírnök.hu beszámolója szerint Szabó Péter polgármester elmondta, hogy a város bel- és külterületén ötszáz fát ültetnek el, további ötszáz pedig magáningatlanokhoz kerül a szeptember 30-án lezárt pályázat alapján. Cseresznye-, meggy-, szilva- és kajszibarack-, valamint ezüsthárs-, páfrányfenyő- és juharfacsemetéket ültetnek el november elejéig.

Süli János, a Paks II beruházásért felelős tárca nélküli miniszter arról beszélt a programról szóló tájékoztatón, hogy az atomerőművi projekt zöld ökológiai lábnyomú beruházás, és zöld lehet a város is, ami a közlekedésben már tetten érhető. Vannak elektromos taxik, elektromos kerékpárok, és az első elektromos busz is megérkezett. Hozzátette: a város mellett működik az ország egyik legnagyobb naperőműve.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.