Karácsony Gergely is megszólalt a VII. kerületi DK-s polgármester minősíthetetlen kijelentése miatt.

Orbán Viktor: Magyarország ismét helytállt!
Két természeti csapással is megbirkózott az ország.
Karácsony Gergely is megszólalt a VII. kerületi DK-s polgármester minősíthetetlen kijelentése miatt.
A Magyar Nemzet kérdésére, miszerint elhatárolódik-e a DK alelnökének kijelentésétől, a főpolgármester azt mondta: „én egy fehér, keresztény, heteroszexuális férfi vagyok, és nem érzem magam megbántva a polgármester úr mondatai által, bár azok félreértelmezhetők”.
Hozzátette, azoknak üzenve, akik mélységesen felháborodtak Niedermüller vérlázító szavain, hogy „örülök annak, hogy a Fidesz úgy érzi, hogy a demokratikus jogaival élni kell, és tüntetni fog ez ellen. Javaslom, hogy tüntessenek a naplemente ellen is, az is zavaró tényező. (...)„
Mondta ezt az a Karácsony, aki annak az ellenzéki összefogásnak köszönheti a főpolgármesteri székét, amely az elmúlt évek során, ha csak egy nagyobbat tüsszentett valamelyik kormánypárti képviselő, máris összefutott tüntetni, mint tej a platnin.
Ez a pökhendi, lekezelő vélemény pont az ő szájából meglehetősen hiteltelen, azaz méretes öngól.
Valljuk be, igazán az lett volna a meglepő, ha hiteles és komolyan vehető véleményt mondott volna.
Két természeti csapással is megbirkózott az ország.
Az elemző szerint hamarosan kipukkadhat a lufi.
A Tisza Párt vezetője Bujdosó Andreát ültette a frakcióvezetői székbe Ordas Eszter bukása után.
Magyarország nem megérkezett, hanem visszatért az űrbe.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.