A 444 retardáltnak nevezte az elismert konzervatív véleményvezért
A kettős mérce bajnokai ismét lecsaptak.
A kettős mérce bajnokai ismét lecsaptak.

Egységben Magyarországért: Márki-Zay Péter vicce nem volt sértő, ez komolytalan felvetés.

A baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltje a számos felszólítás ellenére sem hajlandó bocsánatot kérni.

A baloldali jelölt minden utólagos magyarázkodásában újabb sértő megjegyzéseket tesz.

Leépült szellemi színvonalú embereknek minősítette a Fidesz szavazóit Hódmezővásárhely polgármestere.

A baloldal tovább folytatja a magyar emberek sértegetését – mondta Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője.
Ifj. Lomnici Zoltán szerint kétfajta politikai kötőanyag tartja egyben a baloldali egységfrontot.
Kádár Barnabás Facebook-posztjával kétmillió nyugdíjast, idős embert sértett meg – mondta Nyitrai Zsolt.

A jelek szerint fokozza az őrületspirált.

Ennek már fele sem tréfa.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A jegy.mav.hu oldalon lassulás, átmeneti kiesés is előfordulhat, a vonatokon és a pénztáraknál ugyanakkor a bankkártyás fizetés továbbra is működik.

Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

A volt lengyel igazságügyi miniszter keményen fogalmazott.

Személyi sérülésről egyelőre nincs hír, az omlás azonban jelentős anyagi kárt okozott, és felmerült, hogy a templom környezetében zajló földmunkák is hozzájárulhattak a tragédiához.

A drón megközelítette az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót.

A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.

Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.

A Capgemini olyan eszközt adott az ICE-nak, amelyet Donald Trump bevándorlásellenes kampányában használnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.