A nemzeti érzelműeket félemlítené meg a balos gyűlöletkampány

Ifj. Lomnici Zoltán szerint kétfajta politikai kötőanyag tartja egyben a baloldali egységfrontot.

Forrás: Origo2020. 08. 26. 20:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Tanulatlan, vidéki, idős emberek képezik a Fidesz táborát. De vannak kétmillióan, és együtt vannak kétmillióan” – ezt Gulyás Balázs, Jobbik-közeli publicista mondta az ATV-ben. „A tízmillió magyarból hétmillió gyenge és kiszolgáltatott. Azért, mert szegény, vagy öreg, vagy beteg, vagy kevés iskolát végzett, sokszor együtt az egész” – írta Bruck Gábor, Demszky Gábor egykori SZDSZ-es kampánytanácsadója a Népszavában. Bruck korábban is sértő kijelentéseket tett a kormánypárti szavazókról és rajta kívül is számtalan hasonló megnyilvánulás hangzott el balos politikusok, vagy a hazai baloldalhoz köthető személyek részéről.

„Ennek a módszertannak nincsenek értékei, csak egy szélesedő obszcén kifejezéstára”

A politikatudomány úgy is jellemzi azt a helyzetet, amibe a hazai radikális baloldal került, hogy az eszmei háttér zavarossá, ellentmondásossá válása, ami gyakorlatilag egyfajta talajvesztést jelent – minderről ifj. Lomnici Zoltán beszélt az Origónak. A Századvég jogi szakértője szerint ennek egyik fő oka, hogy a hagyományos baloldali ideológiai csoportok átalakultak, már nem érdekli őket az osztályharcos nézetrendszer és gyakorlat, ráadásul egy hárommilliárdos miniszterelnököt zsinórban egymás után felmutató balliberális tömb – amelynek személyi statikusságára éppen Karácsony jelenlegi holdudvara mutat rá – nem tudja hitelesen felvenni a harcot a nagytőkés-polgári világgal szemben.

A szakember szerint a kétfajta politikai kötőanyag, amely egyben tartja ezt az egységfrontot, a nemzet fogalmának, mint történelmi „vadhajtásnak” a kezelése, illetve az ehhez szorosan kapcsolódó irracionális gyűlölet, minden és mindenki iránt, ami és aki nemzeti identitással bír. Ezen radikális baloldali populizmus nem ideológia, hanem egy inkább durvuló kommunikációs stratégia, amely összehangoltság és kohézió híján – lásd patkányozás, álmentős videó, közszolgák fenyegetése – egyre több hibát generál a radikális baloldalon. Ennek a módszertannak nincsenek értékei, csak egy szélesedő obszcén kifejezéstára – mondta ifj. Lomnici Zoltán.

A teljes elemző és visszatekintő írás az origo.hu oldalra kattintva érhető el.

A petíciót IDE kattintva lehet aláírni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.