KDNP: A Jobbik ugyanaz az antiszemita párt, mint korábban volt

A Jobbik semmit sem változott, ugyanaz az antiszemita párt maradt, mint korábban volt – mondta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője kedden újságíróknak.

Forrás: MTI2019. 02. 19. 12:12
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A KDNP-s politikus felidézte, hogy az elmúlt napokban – az eddigieken túl – újabb vállalhatatlan, rasszista vagy antiszemita hangokat tartalmazó felvételek kerültek nyilvánosságra a Jobbik háza tájáról.

Most a Jobbik szóvivőjéről láttak napvilágot felvételek, arról a Jakab Péterről, aki korábban Gyurcsány Ferenccel tett valamiféle esküt a Parlament előtt. Ezeken a KDNP korábbi képviselőjének Salamon Lászlónak a nevével és vélt származásával viccelődnek, s Jakab Péter láthatóan jót nevet ezeken a „gyalázatos vicceken” – közölte.

Nacsa Lőrinc kijelentette: a KDNP visszautasítja, hogy a „kisnyilasok” korábbi képviselőtársaikon és embertársaikon ilyen gyalázatos módon viccelődjenek. Emlékeztetett: a KDNP idén 75 éves, és elődeik a legsötétebb diktatúrák időszakában is felemelték a szavukat az antiszemitizmus és a gyűlöletkeltés ellen.

A frakciószóvivő felidézte Jakab Péter azon szavait is, amikor „a kiválasztott néphez tartozó bűnözőkről beszélt”, majd kitért a Jobbik korábbi antiszemita botrányaira, a cipőkbe köpésre, a képviselők listázására, zsidó nő megverésével való hencegésre, karlendítésre.

Nacsa Lőrinc úgy fogalmazott, mindenki láthatja, ez a Jobbik, „egy zsidózó, antiszemita, szélsőséges párt”, újabb és újabb bizonyítékok támasztják ezt alá. A magyar balliberális oldal pedig a pénz és hatalom reményében összefogott ezekkel a „kisnyilasokkal” – tette hozzá a KDNP-s politikus.

A kormánypárti képviselő az ellenzék előző napi kivonulását a parlamentből kérdésre úgy értékelte: az ellenzéki pártok mindig keresik az ürügyet a politikai balhékeltésre, nem Magyarország érdekeit nézik, hanem a pénz és a hatalom fontos nekik. A kivonulásuk is azt jelzi, hogy nincs mondanivalójuk a magyar választók számára – mutatott rá.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.