Korrupciós ügyben tartottak akciót a nyomozók

Korrupciós ügyben tartottak akciót a nyomozók Budapesten és környékén. Kilenc embert hallgattak ki gyanúsítottként; három embert, köztük egy pénzügyőrt őrizetbe vettek – közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-vel.

Forrás: MTI2019. 05. 29. 18:44
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése és feljelentése alapján indult. A gyanú szerint egy nyugállományú rendőr és egy másik férfi mint magánnyomozók a bűnügyi hatóságoknál fennálló kapcsolataik – köztük egy pénzügyőr őrnagy – közreműködésével a munkájukhoz kapcsolódó olyan adatokat szereztek be, amelyekhez törvényesen nem juthattak volna hozzá. A hivatalos személyek a rendelkezésükre álló hivatali adatbázisokban lekérdezéseket végeztek és azok eredményét – kapott vagy ígért jogtalan előny ellenében – kiadták. A két férfi az elkövetésbe további társakat is bevont, köztük egy ügyvédet.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség nyomozó ügyészei a Terrorelhárítási Központ, a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársaival együttműködve kedden összehangolt akció keretében Budapesten és környékén több helyszínen is kutatást tartottak, és a gyanút alátámasztó bizonyítékokat – okiratokat, elektronikus adathordozókat és mobiltelefonokat és nagyobb mennyiségű készpénzt – foglaltak le.

A nyomozó ügyészek indítványozták a három őrizetbe vett férfi letartóztatását. A kényszerintézkedésről a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája csütörtöki ülésen határoz – olvasható a közleményben.

Kedden az Index írt arról, hogy ügyészségi nyomozók vitték el kedd délelőtt a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának Huszti úti épületéből a felderítő osztály volt vezetőjét. Megkeresésükre Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes sajtószóvivője azt közölte, hogy „a Fővárosi Nyomozó Ügyészség hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt nyomozást folytat”.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.