A kormány csaknem kilencmilliárd forinttal több forrást biztosít két budapesti egészségügyi intézmény fejlesztésre – írja közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Magyar Péter egyedül maradt
Az elemző szerint hamarosan kipukkadhat a lufi.
A kormány csaknem kilencmilliárd forinttal több forrást biztosít két budapesti egészségügyi intézmény fejlesztésre – írja közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
A Magyar Közlöny mai számában megjelent kormányhatározat szerint ugyanis
az Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő – XII. kerületi (Hegyvidéki) szakrendelő 6,1 milliárd forint, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház XVII. kerületi Szakorvosi Rendelőintézet fejlesztésére pedig további 2,7 milliárd forintos támogatást fordítanak.
Hangsúlyozták, különösen fontos azoknak a járóbeteg-szakellátást is nyújtó kórházi intézményeknek a fejlesztése – ilyen a két említett intézmény is –, amelyek több budapesti kerület lakóinak biztosítják az egészségügyi ellátást.
Az Emmi közleménye továbbá hangsúlyozta: a járóbeteg-szakellátásban országosan évi csaknem hetvenmillió orvos-beteg találkozás zajlik le, ezeknek pedig csaknem fele a fővárosi és Pest megyei intézményekben történik. Ezért
az állam az Egészséges Budapest programban 2026-ig hétszázmilliárd forintot szán a főváros és Pest megye kórházainak, illetve szakrendelőinek fejlesztéseire.
Az elemző szerint hamarosan kipukkadhat a lufi.
A Tisza Párt vezetője Bujdosó Andreát ültette a frakcióvezetői székbe Ordas Eszter bukása után.
Magyarország nem megérkezett, hanem visszatért az űrbe.
Panyi Miklós ismertette a részleteket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.