Letették a Győr és Pannonhalma között épülő kerékpárút alapkövét

Letették a Győr és a Világörökség részének számító Pannonhalma között épülő kerékpárút alapkövét a két város között lévő Nyúl községben csütörtökön.

Forrás: MTI2019. 10. 10. 14:34
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fekete Dávid, Győr alpolgármestere az eseményen elmondta, hogy a Modern városok program győri elemei közé tartozik a 17,7 kilométer hosszú, mintegy 1,8 milliárd forintba kerülő kerékpárút megépítése.

Kara Ákos, a térség országgyűlési képviselője emlékeztetett, azért kezdeményezte öt évvel ezelőtt ennek a biciklis útszakasznak a megépítését, hogy biztonságosan, jó körülmények között tudjanak kerékpáros turisták, illetve a környék településein élők közlekedni.

Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos arra hívta fel a figyelmet, hogy a következő két évben több, a kerékpáros közlekedés fejlesztését célzó beruházás zajlik Győr és Veszprém között is. Kiemelte, Győr és Pannonhalma összekötése mellett megoldják a kerékpáros közlekedést a Pannonhalma – Csesznek – Zirc – Eplény – Gyulafirátót és Veszprém vonalon. Veszprémtől több út is vezet a balatoni kerékpáros kör felé, azaz a munkálatok 2021-es befejezése után Győrtől el lehet majd jutni kerékpárral is a Balatonig.

Révész Máriusz beszélt arról is, hogy jövő májusban a Giro d'Italia nemzetközi kerékpárverseny magyarországi útvonala érinti a Győr és Pannonhalma közötti szakaszt is, ám akkor még nem ezen az úton haladnak majd.

Nagy Róbert Attila, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója a beruházás részleteiről szólva elmondta, a Győr város déli részéből induló kerékpárút Pannonhalmán a bencés főapátsághoz fut be. A 17,7 kilométeres útvonalból 11,6 kilométer teljesen új építésű, 6,1 kilométeren a meglévő gyalog- és kerékpárutakat érinti a fejlesztés.

A vezérigazgató megjegyezte, a vonalon hat pihenőhelyet hoznak létre és 200 facsemetét ültetnek el.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.