Ma már egyre többet tudunk a kádári világ ellentmondásairól

31 évvel ezelőtt ezen a napon halt meg Kádár János, az MSZMP főtitkára, az 1956 és 1989 közötti korszak névadója.

Munkásőr a koporsónál. Sírba vitte rendszerét Fotó: MTI/Soós Lajos

Kádár halála kapcsán gyakran említik, hogy a pártfőtitkárt lelkiismeret-furdalás gyötörte élete utolsó hónapjaiban. Németh Miklós szerint halála előtt papot kért, talán gyónni akart. Sokan kétségbe vonják ezt a szinte már legendává vált történetet, de az biztos, hogy halála közeledtével Kádárt nyomasztották életének egyes epizódjai: nem tudott számot vetni a Rajk-perben játszott szerepével és Nagy Imréék kivégzésével. Az utóbbi egyértelműen az ő személyi felelőssége volt.

Kádár hatalomra jutása – amelyet a forradalom idegen fegyverekkel való leverésével tudott csak elérni – a nyolcvanas évek végére az MSZMP egyeduralmának létjogosultságát kérdőjelezte meg, így az egészségében is meggyengült pártfőtitkár eltávolítása egzisztenciális kérdéssé vált számukra. 1988 májusában a pártértekezleten megfosztották főtitkári székétől, és egy jelképesnek tekinthető – ekkor létrehozott – elnöki tisztséget kínáltak fel neki.

Az utód Grósz Károly lett. Grósz tisztában volt azzal, ha meg akarja őrizni a párt primátusát a politikai életben, új kiegyezést kell kötnie az egyre erősödő ellenzékkel. Ennek a párbeszédnek a sarokköve az ötvenhatos forradalom átértelmezése, ami Kádár felelősségét elodázhatatlanul napirendre tűzte. Grósznak tehát érdeke volt, hogy Kádár nyugdíjazásának szükségességét bizonyítsa, és akár kényszer útján is keresztülvigye azt, hiszen saját magának és az MSZMP-nek is ártott volna, ha a párt elnökét éri a politikai gyilkosság vádja.

Kádár hallani sem akart a nyugdíjba vonulásról, így magasabb szintről kellett befolyásolni az eseményeket. Négy nappal a híres 1989. áprilisi pártértekezlet előtt (ahol Kádár utoljára szólalt fel) Krjucskov, a KGB vezetője Magyarországra látogatott, és megbeszélést folytatott vele. Két nappal később Gorbacsov telefonon üdvözölte Kádár visszavonulásra vonatkozó döntését. Ekkor már a változásokra képtelen, mentális zavarokkal küzdő pártelnök a szovjetek számára is tehertételt jelentett.

Grósz Károly tudatosan fokozta a volt pártfőtitkár zavarodottságát azzal is, hogy 1989 elején Kanyó Andrást, az ávéhásból lett újságírót felkérte arra, készítsen interjúsorozatot a párt első emberével. A kérdések irányítottak voltak – félelmeit, üldözési mániáját igyekeztek még inkább felszínre hozni. Rajk László és Nagy Imre kísértetét idézték a zavarodott elmeállapotban lévő öregember elé. A tudatos manipuláció bevált. Kádár jelezte, hogy fel akar szólalni a KB 1989. április 12-i ülésén. Grósz ugyan erőtlen próbálkozást tett, hogy lebeszélje, de nyilvánvaló, ha tényleg meg szerette volna akadályozni, hogy Kádár megjelenjen az ülésen, megtehette volna. Akár úgy is, hogy nem biztosít számára autót.

A több mint egyórás felszólalás Kádár utolsó beszéde lett. Egy félelmektől és üldözési mániától szenvedő ember megnyilatkozása volt ez, gondolatmenete zavart, mondatai sokszor összefüggéstelenek voltak. A beszéd keltette döbbenet igazolta Grósz állítását: Kádár nem alkalmas arra, hogy ellássa feladatát. Május 8-tól hivatalosan is nyugdíjazták.

1989. Magyarország, Budapest VI. Nyugati (Marx) tér a Teréz (Lenin) körút felé nézve. Kádár János temetési menete 1989. július 14-én
Fotó: Fortepan / Magyar Rendőr

A visszaemlékezők szerint még tudatánál volt Nagy Imre és társai temetésének napján , de hamarosan elbúcsúzott a földi élettől. Július 13-án ravatalozták fel, és még az MSZMP vezetősége is meglepődve tapasztalta, hogy hosszú sorokban kígyóztak a végső búcsúra érkező emberek a pártház előtt. Egy hónappal Nagy Imre temetése után – ahol százezres, méltósággal ünneplő tömeg gyűlt össze – Kádár János ravatala előtt is hasonló számban jelentek meg a gyászolók. Szimbolikus jelentése volt ennek is, hiszen előrevetítette a Kádár-rendszer megítélésének ellentmondásosságát, és jelezte, hogy nem lesz könnyű magunk mögött hagyni a bő három évtizednyi időszak hagyatékát.

A cikk szerzője Borvendég Zsuzsanna, a Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpontjának tudományos munkatársa