„A fővárosi Fidesz–KDNP-frakció 1,2 millió forinttal támogatja a koronavírus-járványban szüleiket elvesztő gyermekeket segítő alapítványt”

Magyar Péter egyedül maradt
Az elemző szerint hamarosan kipukkadhat a lufi.
„A fővárosi Fidesz–KDNP-frakció 1,2 millió forinttal támogatja a koronavírus-járványban szüleiket elvesztő gyermekeket segítő alapítványt”
– közölte a Fidesz budapesti szervezete a Facebook-oldalán.
Emlékeztettek: a támogatott Regőczi István Alapítványt Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita a koronavírus-járvány következtében árván vagy félárván maradt gyerekek megsegítésére hozta létre.
„Tudjuk, hogy a szülői szeretet pótolhatatlan, de bízunk benne, hogy egy kis odafigyeléssel és anyagi segítséggel enyhíthetünk az árván vagy félárván maradt gyerekek nélkülözésén és támogathatjuk a jövőjüket” – fogalmaztak, hozzátéve: a fővárosi Fidesz–KDNP-frakció tagjai úgy döntöttek, hogy mindannyian anyagi támogatást nyújtanak az alapítványnak.
Rámutattak arra is, hogy
a legutóbbi adatok szerint Magyarországon több mint nyolcszáz gyerek veszítette el egyik vagy mindkét szülőjét.
Korábban beszámoltunk róla, a Regőczi István Alapítványt már bejegyezte a bíróság, a kuratóriumot három hölgy, Herczegh Anita mellett Bagdy Emőke pszichiáter és pszichológus, valamint Ürge-Vorsatz Diána klímakutató alkotják.
Áder János és felesége saját forrásból ötmillió forintot ajánlottak fel a Covid-árvák megsegítésere, de folyamatosan érkeznek hozzájuk a felajánlások. Az árván vagy félárván maradt gyerekek megsegítését a 11705084–21448492 bankszámlaszámon lehet támogatni.
Az alapítvány azonban nem csak pénzzel segít: akár pszichológiai támogatást is tudnak nyújtani, szükség esetén megszervezik a gyermekek nyári üdülését, és a tervek szerint minden érintettet egészen 18 éves koráig elkísérnek.
Az elemző szerint hamarosan kipukkadhat a lufi.
A Tisza Párt vezetője Bujdosó Andreát ültette a frakcióvezetői székbe Ordas Eszter bukása után.
Magyarország nem megérkezett, hanem visszatért az űrbe.
Panyi Miklós ismertette a részleteket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.