Miniszterelnökség: Lehetőségeinkhez mérten mindig támogatjuk a zsidó közösséget

Szalay-Bobrovniczky Vince a Magyar Nemzetet is védelmébe vette a a Heti TV Pirkadat című műsorában.

Forrás: Heti TV2020. 09. 04. 14:15
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szalay-Bobrovniczky Vince a Heti TV Pirkadat című műsor vendége volt, ahol kérdésre válaszolva a Mazsihiszen belüli ellentétekre reflektált. A civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár Breuer Péter műsorvezető felvetésére – mely szerint a zsidó szervezetek az egymás közötti nézeteltéréseiket a médián, egész pontosan a Magyar Nemzeten keresztül vitatják meg, egyesek pedig azt feltételezik, hogy az állam közbeszólt – úgy reagált: az állam kifejezetten támogatja a zsidó szervezeteket, ennyiben szólt közbe. „Én úgy látom, ez egyeseknek fáj, és olyan furcsa kontextusba helyezik a kormány támogatási politikáját – például a kecskeméti imaterem kapcsán –, hogy az a hatalommal való kollaboráció, szervilizmus. Ezek a megfogalmazások a Mazsihisz elnöke részéről visszatérően jönnek”, amit a helyettes államtitkár nem tart fairnek.

A helyettes államtitkár megemlítette, hogy a kormány a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógát több mint hárommilliárd forintért újította fel. „Az mégsem minősült a hatalommal való kollaborációnak” – vélekedett Szalay-Bobrovniczky Vince. „Azt gondolom, hogy valakik megpróbálnak minket ebbe az egészbe belerángatni, amihez semmi közünk sincsen. „Ön említette – szólt a műsorvezetőhöz –, hogy a Magyar Nemzet foglalkozott ezzel a kérdéssel, de úgy látom, most már a Szombat nevű újság egy kicsit többet, napi szinten írogat erről.”

Szalay-Bobrovniczky Vince arról is beszélt, hogy az amerikai kormányzat alapvetően pozitívan vélekedik Magyarország tevékenységéről a zsidók kárpótlását illetően. Kiemelte: Magyarországon a zsidó közösség biztonságban élhet.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.