MSZP-Párbeszéd: Kudarc az eredmény

Budapest, 2019. május 26., vasárnap (MTI) – Kudarcnak tartja az MSZP elnöke, európai parlamenti (EP-) listavezetője, hogy az MSZP-Párbeszéd közös listája egy mandátumot szerzett az EP-választáson, de a párt elnöksége az önkormányzati választásokra tekintettel egyhangúlag úgy döntött, hogy nem mond le.

Forrás: MTI2019. 05. 27. 0:07
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tóth Bertalan vasárnap késő este, Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, sok településen – ahol már megszületett az önkormányzati választási megállapodás – olyan eredmény körvonalazódott, amely azt mutatja, az ellenzéki együttműködés le tudja győzni a Fidesz „kiskirályait”. Ez egy olyan felelősség, amelyet az MSZP elnöksége vállal, és nem mond le – indokolt.

Elmondta azt is, hogy mandátumát előzetes közlésének megfelelően nem veszi át, az MSZP választmánya szombaton dönt arról, ki kapja azt meg.

Jávor Benedek, az MSZP-Párbeszéd EP-képviselőjelöltje sajnálatát fejezte ki, hogy csalódást okoztak a választóknak, de jó hírként beszélt arról, hogy az EP-választáson Európa-szerte megerősödtek a baloldali és zöld erők.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.