Nevelőszülő kerestetik

Közel hatezer nevelőszülő gondoskodik arról a 23 ezer gyerekről, akik a gyermekvédelmi rendszerben vannak, és nem lehet őket örökbe fogadni. Még mindig van nyolcezer olyan gyerek, aki szociális intézményekben él. Ezért szervezte meg tavaly az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális államtitkársága a Befogadlak program országjáró körútját. A további nevelőszülők toborzását célzó programsorozatnak azért is volt komoly jelentősége, mert a nevelőszülők csoportja elöregedőfélben van hazánkban, így elengedhetetlen a fiatalabb párok megszólítása.

Csekő Imre
2020. 01. 03. 13:24
null
A kormány célja, hogy a kicsik minél nagyobb arányban gondoskodó közösségben nőjenek fel Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány célja, hogy minden gyermek családban nőhessen fel, ennek szellemében alakították át a gyermekvédelmi rendszert az elmúlt években. Azokat a gyerekeket, akik korábban intézményekben laktak – miután ki kellett őket emelni vér szerinti családjukból –, ma már egyre többször nevelőszülőknél helyezik el. Ezért is rendezték meg 2019-ben a Befogadlak program országjárását, amelynek során közel kilenc hónap alatt 19 megyében és Budapesten, összesen több tízezer résztvevővel zajlottak a rendezvények. A program célja a nevelőszülői hivatás népszerűsítése és a helyi közösségek erősítése volt. Magyarországon 23 ezer gyermek él kiemelve a saját vér szerinti családjából, ebből közel 15 ezren nevelőszülőknél, és már csak nyolcezren valamilyen intézményben.

A nevelőszülők toborzásának előfeltétele volt a nekik járó anyagi juttatások rendezése. A nevelőszülői hivatás 2014 óta foglalkoztatási jogviszonynak minősül, és amíg 2010 előtt egy alapellátmány mellett 18 ezer forint gondozási díjat kaphattak a nevelőszülők, addig mára a nevelőszülői bruttó munkabér alapdíja 44 700 forint, ami mellé kiegészítő díjként havonta 29 100 forint jár gyermekenként. A nevelőszülők a családi adókedvezményt is érvényesíthetik ezen juttatásokon felül. Ezek mellett havi 34 200 forintos nevelési alapdíjat és 8550 forintos külön ellátmányt is kapnak minden nevelt gyermek után. A különleges nevelési igényű gyermekek esetében pedig ennél magasabb összegekről van szó. A gyermekek után járó támogatás mellett még a családi pótlékra is jogosultak a nevelőszülők. 2020. január 1-jétől pedig azok a nevelőszülők, akik kisgyerekekről gondoskodnak, jogosultak lesznek a gyermekgondozási díjra (gyed) is. Mindez azt jelenti, hogy jelentősen magasabb a nevelőszülőknek járó anyagi segítség, mint korábban volt.

– A nevelőszülőségnek valóban van anyagi oldala is. Van, aki számára ez ténylegesen megélhetési forma – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Kothencz János gyermekvédelmi szakértő. – Ezzel kapcsolatban mindig arra hívom fel a figyelmet, hogy amikor egy gyermekvédelmi szakellátásban nevelésbe vett gyermeket a lakásotthonban dolgozó hivatásos gyermekfelügyelő nevel, és fizetést kap ezért, azt nem tartjuk morálisan aggályosnak. Miért van akkor, hogy a nevelőszülők esetében másképpen gondolkodunk? – tette fel a kérdést a szakértő, aki szerint a nevelőszülői hivatás ma már egy professzionális vállalás is, ami munkaviszonnyal jár, ezért okafogyott azt firtatni, hogy az anyagiak motiválhatják-e a nevelőszülővé válást. – Ettől még nem lesz rossz egy nevelőszülő – húzta alá Kothencz János.

A kormány csaknem 1,2 milliárd forintot fordít a nevelőszülői hálózatok infrastrukturális és szakmai fejlesztésére európai uniós forrásokból, az Emberi erőforrás-fejlesztési operatív program keretében, amelynek célja, hogy biztosítsa a sokféle gondozási-nevelési igényű gyermekek egyidejű ellátásához és fejlesztéséhez szükséges feltételeket, valamint a különböző terápiás eljárásokhoz és a fejlesztő programokhoz szükséges eszközöket.

A kormány célja, hogy a kicsik minél nagyobb arányban gondoskodó közösségben nőjenek fel
Fotó: Havran Zoltán

A nevelőszülőség ma már munkaviszony, ami azt jelenti, hogy különleges képesítést kíván az érintettektől. Egy döntés-előkészítő képzés és egy felkészítő tanfolyam elvégzése is követelmény a jelentkezők számára. A nevelőszülői képzést civil szervezetek is végezhetik az állami mellett, akkreditált képzés formájában. A tanfolyam minimum hatvanórás, és azután lehet elvégezni, hogy ellenőrizték, a későbbi nevelőszülő megfelel-e az alapvető alkalmassági kritériumoknak.

– Szakpszichológusok bevonásával vizsgálják a jelentkezők pszichés alkalmasságát, komoly környezettanulmányt végeznek, ami a gyermek elhelyezéséhez kapcsolódóan vizsgálja annak leendő lakókörnyezetét, hogy tisztességes közeget tud-e a jelentkező biztosítani a gyermeknek – nyilatkozta a követelményekről Kothencz János, aki arról is beszélt, hogy a család vállalását is vizsgálják, és megnézik, a jelentkezőt a családja is támogatja-e a nevelőszülővé válásban.

Az átlagember nemigen van tisztában a nevelőszülők feladatával. Kevesen tudják például, hogy rengeteg az olyan gyerek, akik nem örökbe fogadhatók. Hiába van tehát sok gyermektelen pár hazánkban, a gyermekvédelmi rendszerben lévő gyermekek nagy részét ők nem tudják örökbe fogadni.

– Az örökbe fogadható gyermekek vér szerinti hozzátartozói köre olyan helyzetben van, hogy számukra valamilyen okból már lehetetlen a gyermek nevelése. Ezért ők lemondanak a gyermek nevelésének lehetőségéről. A nevelőszülőkhöz adható gyermekekről viszont még nem mondtak le a vér szerinti rokonaik, így ők hivatalosan csak átmenetileg kerülhetnek új családhoz – foglalta össze a különbséget Kothencz János, aki elmondta, a nevelőszülő együttműködő kell legyen abban, hogy a gyermek, ha rendeződtek a vér szerinti családja körülményei, visszakerülhessen hozzájuk.

Hazánkban ma mintegy 5800 nevelőszülő van. Ez több, mint pár évvel ezelőtt volt, de még mindig vannak olyan gyermekek, akik családhoz is kerülhetnének, csak nincs, aki vállalná a nevelésüket. A szociális államtitkárság 2019-es kampányával ismét felhívta a figyelmet a nevelőszülői hivatás fontosságára. – A mostani 5800-as szám meglehetősen jónak mondható, de figyelembe kell venni, hogy a demográfiai folyamatok a nevelőszülői társadalomban is megegyeznek az országos tendenciákkal, és elöregedik ez a csoport is – hívta fel a figyelmet egy komoly nehézségre a lapunknak megszólaló gyermekvédelmi szakértő.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.