Rajtolt a Honvédelmi Sportszövetség országos programja, a Bátrak Ligája – Rákóczi kupa

A Bátrak Ligája – Rákóczi Kupa országos versenysorozata népes érdeklődés előtt kezdődött Gyulán. A megnyitón és annak sajtótájékoztatóján részt vett Dr. Simicskó István kormánybiztos, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke, Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Dr. Kovács József országgyűlési képviselő és Dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere.

Forrás: Honvédelmi Sportszövetség2019. 03. 02. 13:50
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Minden lehetőséget igyekszünk megragadni, amellyel megszólíthatjuk a fiatalokat. A 2018-as esztendőben már négy helyszínen, Pécsen, Újfehértón, a budapesti Kamaraerdőben, illetve Egerben rendeztünk Bátrak Ligája versenyeket, most pedig nagy örömünkre elindítjuk ezt a nyolc állomásból álló új sorozatot” – fogalmazott dr. Simicskó István kormánybiztos, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke abból az apropóból, hogy a HS által, a Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársággal együttműködésben szervezett Bátrak Ligája – Rákóczi Kupa idei országos versenysorozata 2019. március 1-én, pénteken Gyula városában, a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnok kezdődött el.

Miként az esemény sajtótájékoztatóján hozzátette: „A Honvédelmi Sportszövetség célja, hogy segítse a hazafias és honvédelmi szerepvállalást, a fiatalok szellemi és fizikai aktivitását. Országos hálózat kiépítésén dolgozunk, minden járásban lesznek majd Honvédelmi Sportközpontok. Folyamatosan a fejlődés, már 154 tagszerveztünk van, közel 100 ezer fős tagsággal. A Bátrak Ligája – Rákóczi Kupa egy csodálatos rendezvénysorozat lesz, hiszen ezzel a határmenti, határon túli magyar gyerekeket is sikerül megszólítani, itt Gyulán a helyiek és a békéscsabaiak mellett Temesvárról, Aradról és Horgósról is érkeztek iskolai csapatok, amelyek fizikai és szellemi vetélkedésben vesznek részt, és természetesen díjazásban is részesülnek. Nem engedjük el a külhoni magyar fiatalok kezét, hiszen Ők nagy nemzeti családunk részei, az egységes nemzettudat ápolása érdekében ez kulcsfontosságú.”

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár nagy örömmel állt az esemény mellé, mint elmondta: „A nemzeti identitásunk alapját sok minden, így többek között a nyelv, a történetünk, a közös kultúránk határozza meg, és ebbe bizony egyre markánsabb szerepe tölt be a sport. A polgári, sportos kormány az elmúlt években példa nélküli módon segítette a területet, és erre méltán lehetünk büszkék – és itt nem csupán az adózási rendszer átalakítására kell gondolni. A támogatások egyre inkább fontossá váló vetülete a határon túli intézmények támogatásának megteremtése. A nemzetpolitika egyik kiugrási lehetősége az identitást erősítő sport. Nagyot léptünk előre, de dolgozunk tovább, ennek az egyik eredménye a Bátrak Ligája – Rákóczi Kupa vetélkedősorozat.”

A hét selejtezőből és a budapesti fináléból álló sorozat minden helyszínén öt magyar és öt határon túli iskola nyolcfős, 7-8. osztályos tanulóiból álló csapatai tíz versenyszámban, többek között akadálypályákon, sorversenyekben, íjászatban mérik össze erejüket, illetve szellemi vetélkedőben mérik össze az erejüket. A csapatok utaztatását és teljes ellátását a Honvédelmi Sportszövetség állja, minden résztvevő köznevelési intézmény 500 ezer forint értékű sportszercsomagot kap. A budapesti fináléba minden selejtező legjobb magyar és legjobb határon túli csapata kerül be.

A nyitányon Dr. Kovács József országgyűlési képviselő elmondta: „A sport rendkívül fontos az ember életében, az emblematikus egyéniségek eredményeikkel hazánk dicsőségét emelik. Minden eszközt meg kell ragadni, hogy a fiataloknak lehetőséget adjunk a sportolásra, ezért is nagyon örülünk, hogy Gyulán vette kezdetét az új sorozat.”

Dr. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere megtisztelőnek nevezte, hogy a város adott otthon az első állomásnak, mint kijelentette: „Tekintettel arra, hogy korlátozottak a lehetőségeink, a forrásainkat, a leghatékonyabban, a legnemesebb célokra igyekszünk fordítani, így nálunk az utánpótlás-nevelés, a diáksport és a tömegsport van leginkább fókuszban. Ennek a szellemiségnek tökéletesen megfelel a Bátrak Ligája – Rákóczi Kupa is, ezért vagyunk nagyon boldogok, hogy nálunk kezdődött el a sorozat. Elkötelezettek vagyunk a nemzetpolitikai célokkal, jó kapcsolatot ápolunk a határon túli magyarokkal, kiemelve az aradi és nagyszalontai iskolákkal.”

Bátrak Ligája – Rákóczi Kupa 2019, a program

Selejtező

Gyula – Március 1.

5 magyar – 5 külhoni csapat

Makó – Március 11.

5 magyar – 5 külhoni csapat

Baja – Március 18.

5 magyar – 5 külhoni csapat

Berettyóújfalu – Április 8.

5 magyar – 5 külhoni csapat

Kisvárda – Április 29.

5 magyar – 5 külhoni csapat

Felsőzsolca – Május 10.

5 magyar – 5 külhoni csapat

Tatabánya – Május 20.

5 magyar – 5 külhoni csapat

Döntő

Budapest – Június 7.

7 selejtező legjobb magyar és külhoni csapatai

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.