Súlyos csapás az unokázós csaló bűnbandára

Az ügyészség indítványozta a Pest megyei rendőrség által felszámolt, külföldről irányított banda letartóztatását.

2020. 07. 08. 12:06
null
Forrás: police.hu
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fontos a megelőzés, látványos az elfogás – sommázták a rendőrök egy Pest megyei unokázós bűnszervezet elfogását kommentálva. Két napja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság újraindította a „Bontsa a vonalat” kampányát, miközben javában zajlottak egy közel félszáz rendőrt megmozgató rajtaütés taktikai előkészületei.

Fotó: Police.hu

A megyei főkapitányság sajtóosztálya összefoglalta a történteket. Eszerint július 7-én kora reggel több tucat szolgálati autó civil- és egyenruhás rendőrökkel, technikai eszközökkel telezsúfolva indult egyszerre bevetésre.

Hét cím szerepelt a nyomozók listáján, ahonnan egy unokázós csalásokra szakosodott bűnbanda tagjait tervezték begyűjteni. Nyolc órára aztán alig maradt üres kihallgató helyiség a Róna utcai rendőrőrsön. A fővárosi és Pest megyei helyszínekről kilenc embert – öt nőt és négy férfit – állítottak elő, hármat tanúként, hatot gyanúsítottként hallgattak ki. A házkutatások során mintegy 7,2 millió forintot, valamint több, a bűncselekmények elkövetésével összefüggésbe hozható tárgyat foglaltak le.

 

https://www.youtube.com/watch?time_continue=1&v=MtonVjq9fko&feature=emb_title

Az alapos gyanú szerint a kedden felszámolt bűnbanda tagjai külföldön bujkáló főnökeik utasításait követték.

A 38 éves, gödöllői B. Andrásra, a 39 éves, péceli B. Ottóra, valamint a 38 éves, péceli G. Istvánra a futár szerepe hárult.

Ők voltak, akik az előzőleg külföldről indított, közlekedési balesetre hivatkozó és pénzt vagy értékeket kicsaló telefonhívások után felkeresték az átvert időseket. Begyűjtötték tőlük több millió forintos megtakarításaikat, alkalmanként ékszereiket, a pénz nagy része a bandavezéreket illette, ám a küldöncök is megkapták belőle részüket. A nők, a 49 éves, budapesti illetőségű G. Erika, az 51 éves, szintén fővárosi N. Istvánné, valamint a 36 éves, gödöllői H. Renáta dolga a futárok által leszállított ékszerek értékesítése volt. Az eladásból befolyt pénzt hasonlóan osztották szét.

Fotó: Police.hu

A nyomozás jelenlegi adatai szerint a bűncselekmény-sorozattal több mint húszmillió forintot csaltak ki Pest, Hajdú-Bihar, Fejér, Zala és Jász-Nagykun-Szolnok megyei áldozataiktól.

Az őrizetbe vett hat gyanúsított szinte mindegyike panaszt tett a gyanúsítás ellen, és csak egyikük tett vallomást, ám a bűncselekmény elkövetését ő is tagadta.

Az őrizetbe vetteket a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályán többek között bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett csalás bűntette, a bűncselekmény felismerésére idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette, valamint egy részüket orgazdaság bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

A Budakörnyéki Járási Ügyészség ma indítványozta az elkövetők letartóztatását, mivel fennáll esetükben a szökés, illetve elrejtőzés veszélye. Továbbá megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén bizonyítékok eltüntetésével megnehezítenék az eljárást, illetve egy részük vonatkozásában fennáll a bűnismétlés veszélye is.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.