Zsíros pozíciókért paktált le a váci Jobbik a baloldallal

2019. 10. 08. 7:46
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Jobbik váci alapszervezetének működését évek óta nem a tényleges ellenzéki politizálás, az ott élők életét előremozdító érdemleges, építő munka jellemzi, „hanem az a helyezkedés, hogy a megyei listán Fehér Zsolt és a városi listán Kászonyi Károly megélhetési pozícióhoz jussanak” – olvasható abban a levélben, amelyet a Jobbik váci szervezetéből már kilépett tagok még augusztus közepén írtak a helyi vezetésnek.

A levelet most a Vácivilág.hu hozta nyilvánosságra, az abban foglaltakból pedig az derül ki, hogy a Jobbik, elveit feladva, a kapható pozíciók reményében állt össze a baloldallal. A levélből kiderül, hogy a fent említett jobbikosok „megélhetési céllal, csak a logó felhasználása miatt léptek be, vagy menet közben megváltozva, annak elárulásával keresik most a kenyerüket”. Nagy Péter, Jónás Sándor, valamint Korona Károly azt írta: ennek köszönhető, hogy „a tagság nagy része elhagyta a pártot, a mostani EP-választáson pedig eddig soha nem látott mélyrepülésben szerepeltünk”.

A helyi jobbikosok problémáját az jelentette, hogy – hasonlóan több településhez – a központi pártvezetés figyelmen kívül hagyta a váciak érdekeit. Erről egyébként augusztus elején, a pártot emiatt el is hagyó Czinege Zsolt a Váconline.hu-nak azt mondta: „felsőbb utasítás miatt” nem állíthattak önálló polgármester- és képviselőjelölteket Vácon, noha erre készültek fel. Mivel a budapesti pártközpont rákényszerítette akaratát a váciakra, egy olyan összefogásban találták magukat, amivel nem tudtak azonosulni. Czinege szerint – bár a Jobbik váci alapszervezete önállóan készült a 2019-es önkormányzati választásokra – a központi akarat a helyi szervezetet a liberális-baloldali összefogás mellé rendelte, és Matkovich Ilona mellé álltak, pedig a párt váci szervezetének többsége Matkovich ellen szavazott.

Emlékeztetőül: a 168 Óra 2018 januárjában írt arról, hogy 2017-ben Fehér Zsolt egyszeri szerződéskötéssel kilenc hónapon át adott szakpolitikai tanácsokat a Jobbik-frakciónak havi 500 ezer forint értékben, azaz így összesen 4,5 millió forintot vihetett haza.

Az önkormányzati választásról szóló híreinket IDE kattintva tekinthetik meg.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.