A Dél-Kalifornia Egyetem kutatói szerint az emberek ugyanilyen valószínűséggel őrzik meg az edzéssel vagy az egészséges étrenddel kapcsolatos jó szokásaikat is. Röviden tehát a szakértők azt állítják, hogy bár a stressz valóban visszaesést okozhat a rossz szokásoktól való önmegtartóztatásban, ugyanakkor a jó szokásokat is megerősítheti.
A tudósok 65 egyetemi hallgatót vizsgáltak egy tízhetes időszakban. Azt kutatták, mennyi akaraterejük van stresszes időszakokban, ez esetben a vizsgaidőszakban. Kiderült, hogy a vizsgák idején, amikor a hallgatók stresszesek és keveset alszanak, még inkább hajlamosak ragaszkodni régi szokásaikhoz, mivel nincs energiájuk arra, hogy valami újba kezdjenek.
Azok tehát, akik fánkot reggeliztek az egész félévben, még több egészségtelen ételt fogyasztottak a vizsgaidőszakban. Ugyanez volt igaz azonban az egészséges étrenden élőkre is: ők is ugyanilyen valószínűséggel maradtak meg rutinszerű egészséges szokásaik mellett. A rendszeres újságolvasók továbbra is elolvasták a vezércikkeket, még akkor is, amikor kevesebb idejük volt, a rendszeresen konditerembe járók pedig még többet jártak edzeni, amikor stresszes időszakot éltek.
A kutatást vezető Wendy Wood professzor szerint a viselkedés megváltoztatásakor általában a motivációra és az önuralomra fókuszálunk a stratégiában. Pedig sokkal inkább arra kellene összpontosítanunk, hogyan lehet új szokásokat kialakítani. „A szokások kialakításával kapcsolatban azt tudjuk, hogy a viselkedésnek könnyen kivitelezhetőnek kell lennie, hogy az emberek gyakran ismételjék, és a napi rutinjuk részévé váljon” – összegezte az eredményeket Wood.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!