Várkonyi Gergely elmondta, a bolgár rendszámú autóbusz Budapest felől Szeged felé haladt az M5-ös autópályán. A sofőr a csengelei pihenőhely közelébe érve, a 133-as kilométerszelvénynél – még tisztázatlan okok miatt – elveszítette uralmát a jármű felett. Az autóbusz letért az autópályáról, az árokba hajtott és az oldalára borult. A mentők 21 embert vittek kórházba, közülük egy – a busz sofőrje – életveszélyesen, hét súlyosan sérült meg.
Az MTI tudósítója a helyszínen azt tapasztalta, hogy a busz az autópálya melletti árokban feküdt az oldalán, első szélvédője kitörött, a jármű mellett mindenfelé az utasok személyes tárgyai hevertek. A helyszínre több tűzoltó egység és tizenegy mentőautó érkezett.
A Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője, Molnár Krisztina arról tájékoztatott, hogy a kórházi ellátásra nem szoruló utasokat Kistelekre vitték, ők enni és inni kaptak, és ott várhatták meg, amíg Szabadkáról mentesítőjárat érkezett értük kedd délelőtt kilenc óra után.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője közölte: a baleset legsúlyosabb sérültjét, a buszvezetőt nyílt hasi sérülésekkel vitték a szegedi kórházba. Rajta kívül hét embert súlyos, tizenhárom embert könnyű sérülésekkel vittek Kecskemétre, Szegedre és Szentesre.
Nagyné Szigeti Dóra, a kecskeméti Bács-Kiskun Megyei Kórház PR-menedzsere elmondta: az intézménybe szállított nyolc sérült közül négyet ambuláns ellátás után elengedtek, a többieket megfigyelésre bent tartották a traumatológiai osztályon. Utóbbiak zúzódásokat szenvedtek, operálni senkit nem kell – tette hozzá.
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a baleset sérültjei közül két gyerek és tizenegy felnőtt került az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központjához tartozó intézményekbe.
Facskó Andrea, az SZTE klinikai központ elnökének tájékoztatása szerint a két gyerek „felszínes bőrsebeit” a szegedi gyermekklinikán ellátták, a páciensek állapota kielégítő. A felnőttek felszíni horzsolásait, sebeit, kisebb-nagyobb csontsérüléseit az SZTE Sürgősségi Betegellátó Önálló Osztályon és az SZTE Traumatológiai Klinikán látták el. A Szegedre szállított sérültek egyike sem szorul intenzív terápiás ellátásra. Egészségügyi ellátásukat, esetenként néhány napos megfigyelésüket követően mindannyian elhagyhatják majd a szegedi klinikát – írta az egyetem.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!