Késsel indultak rabolni, de üres kézzel távoztak

A három fiatal közösen tervelte ki a bűncselekményt, de a bolti eladók ellenálltak a fenyegetésüknek.

MTI
2015. 07. 15. 19:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szabó-Berdár Csilla elmondta: két rendbeli, csoportosan, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett kísérletének gyanúja miatt indítottak eljárást a 20 éves, a 19 éves és a 16 éves miskolci lakos ellen.

A három fiatal módszere mindkét esetben ugyanaz volt: a bűncselekményt közösen kitervelték, majd egyikük egy késsel fenyegetőzve bement az adott kereskedésbe és a bevétel átadására szólította fel az alkalmazottakat, míg két társa a helyszín közelében figyelt.

A fenyegetéseknek azonban mindkét kereskedelmi egységben ellenálltak, így a támadók üres kézzel menekültek el; a rendőrök ezen a héten, hétfőn és kedden, egyenként fogták el őket. Mindhárman beismerő vallomást tettek, egyiküket a bíróság már előzetes letartóztatásba helyezte.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.